Izrael nem ismeri el az orosz ellenőrzés alá került négy ukrajnai régióban tartott népszavazás eredményét – jelentette a Háárec című újság szerdán.
Az izraeli külügyminisztérium kedd esti közleményében bejelentette, hogy
Izrael elismeri Ukrajna szuverenitását és területi integritását és nem fogadja el az Ukrajna orosz megszállás alatt álló keleti körzeteiben lezajlott referendumok eredményét.
Az izraeli külügyminisztériumban vita folyt arról, miként reagáljon Oroszország várható döntésére a népszavazási eredmények után – közölték minisztériumi források a lappal. Kedd este az illetékesek úgy döntöttek, hogy határozott nyilatkozatot adnak ki annak ellenére, hogy Oroszország még nem jelentette be az érintett területek annektálásának szándékát. Izrael bejelentését nem előzte meg nemzetközi vagy amerikai kérés Oroszország szándékainak elítélésére – írta a lap.
Emellett Jeruzsálem megkezdte húsz, súlyosan sebesült ukrán katona Izraelbe szállítását és gyógykezelését. A minisztérium jelentése szerint az első két ukrán katona megérkezett a Síba kórházba.
Izrael több millió sékelt különített el az érkező sebesültek fogadására és elhelyezésükre a számukra legjobb kórházban, valamint a rájuk váró rehabilitációs programra.
„Ez az erőfeszítés része Izrael azon kötelezettségének, hogy folytassa átfogó humanitárius segítségnyújtását Ukrajnának”
– közölte a külügyminisztérium.
Jeruzsálemi kormányzati tisztviselők kedd este hangsúlyozták: Izrael lépései azt a célt szolgálják, hogy megmutassák Volodimir Zelenszkijnek, Izrael kiáll Ukrajna mellett annak ellenére, hogy az ukrán elnök bírálta Jeruzsálemet.
Zelenszkij többször is nyilvánosan felrótta Izraelnek, hogy vonakodik légvédelmi fegyvereket küldeni Ukrajnának. Az ukrán elnök legutóbb szeptember elején, Jaír Lapid miniszterelnökkel folytatott telefonbeszélgetésében foglalkozott ezzel a kérdéssel.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.