Rishi Sunak brit kormányfő
Rishi Sunak brit kormányfő

MTI

 / Közélet

A brit miniszterelnök szerint Izraelnek egyértelműen jogában áll az önvédelem a Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista csoport októberi terrortámadása nyomán, de ezt a jogát csak a humanitárius törvények betartásával gyakorolhatja.

Hirdetés

Rishi Sunak hétfői skóciai látogatásán újságíróknak nyilatkozva, a gázai hadműveletekre utalva kijelentette: máris túl sok civil halt meg, és senki nem szeretné, hogy ez a konfliktus a szükségesnél akár csupán egyetlen nappal is tovább tartson.

A konzervatív párti brit kormányfő megerősítette, hogy London fenntartható tűzszünetet szorgalmaz, amelynek részét képezi a Hamász által Izraelből elhurcolt túszok szabadon engedése, az izraeli területek elleni rakétatámadások beszüntetése és a jelenleginél több segélyszállítmány bejuttatása a Gázai övezetbe.

Sunak hétfői nyilatkozata után nem sokkal a londoni miniszterelnöki hivatal szóvivője kijelentette: az izraeli hadseregnek nagyobb hangsúlyt kell helyeznie arra, hogy a gázai hadművelet a Hamász vezetőit és operatív embereit vegye célba.

Hirdetés

A Downing Street illetékese hozzátette ugyanakkor: nem szabad elfelejteni, hogy a Hamász szándékosan kockáztatja palesztin civilek életét, amikor a civil lakosságon belül helyezi el egységeit.

A brit kormány részéről egy napon belül másodszor hangzott el olyan hivatalos nyilatkozat, amely a palesztin civilek fokozottabb védelmét sürgeti Izrael részéről.

David Cameron brit és Annalena Baerbock német külügyminiszter a The Sunday Times című konzervatív vasárnapi brit lapban megjelent közös cikkében úgy fogalmazott, hogy Izraelnek joga van az önvédelemhez és a Hamász jelentette fenyegetés felszámolásához, de tiszteletben kell tartania a nemzetközi humanitárius törvényeket és különbséget kell tennie terroristák és civilek között.

Cameron és Baerbock cikke szerint Izrael nem nyerheti meg a Hamász ellen vívott háborúját, ha hadműveletei lerombolják a békés együttélés esélyét is a palesztinokkal.

A ciszjordániai szélsőséges telepesek a kétállami megoldás elérésére irányuló összes erőfeszítést igyekeznek megtorpedózni, erőszakkal elűzve otthonaikból a palesztinokat - írta a két politikus.

David Cameron - aki 2010 és 2016 között Nagy-Britannia miniszterelnöke volt, és Rishi Sunak nevezte ki a minap külügyminiszterré - új tisztségében hozott egyik első intézkedéseként megtiltotta olyan izraeli telepesek nagy-britanniai beutazását, akik palesztin civilekre támadtak.

A londoni alsóház külügyi bizottságának elnöke, Alicia Kearns a BBC brit közszolgálati rádiónak nyilatkozva hétfőn kijelentette: véleménye szerint Izrael megsértette a nemzetközi jogot, mivel a gázai hadműveletek "túlmentek az önvédelem határain".


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Ternopilban egy 15 éves iskolás lány többször megszúrta osztálytársát. Fotó: Ukrajna Ügyészsége

Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Ungváron búcsút vettek a fronton elesett Katasinszkij Arturtól. Fotó: Ungvári Városi Tanács

Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.

 Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás képén túlélőket és áldozatokat keresnek egy találatot kapott lakóépület törmeléke közt Dnyipro ukrán nagyvárosban egy éjszakai orosz rakéta- és dóntámadás után, 2026. április 25-én (Fotó: MTI/EPA/Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás)

A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.

 Ungvár belvárosa (Fotó: Wikipedia)

A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.

Újabb csapást mért az ukrán haderő az Oroszországban lévő tuapszei olajfinomítóra. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.

Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.