Ebrahim Raiszi iráni elnök és Hoszein Amirabdollahián külügyminiszter meghalt az őket szállító helikoptert ért balesetben vasárnap – jelentette a Mehr iráni félhivatalos hírügynökség hétfőn - közölte a hirado.hu.
A bejelentést az alelnök, Mohszen Manszúri is megerősítette az X-en. Hírügynökségek iráni hivatalos forrásokra hivatkozva azt közölték, hogy a helikopter – egy amerikai gyártmányú Bell 212 típusú légijármű – teljesen kiégett a balesetben. A roncsokról az IRNA iráni állami hírügynökség is közzétett képeket.
Az iráni törvények értelmében az átmeneti elnök az addigi első alelnök, Mohszen Mokber lesz.
Raiszi vasárnap Kelet-Azerbajdzsán tartományba utazott, hogy ott Ilham Aliyev azeri elnökkel együtt felavassa a két ország által az Arasz folyón emelt harmadik duzzasztógátat.
A baleset az azeri határhoz közeli Varzekán városa mellett, a visszaúton történt. Az IRNA úgy tudja, hogy a gépen utazott az iráni Kelet-Azerbajdzsán tartomány kormányzója és a tartományi székhely, Tebriz egyik vallási vezetője.
A keményvonalas politikát folytató, konzervatív Raiszi 2021 augusztusában lépett hivatalba. A következő elnökválasztásra 2025-ben került volna sor, a kialakult helyzet miatt azonban elképzelhető, hogy már idén júliusban megrendezik – közölte a Reuters hírügynökség.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.