A britek nagy többsége szerint méltó módon emlékezett meg az ország II. Erzsébet királynőről, adta hírül az MTI.
A néhai brit uralkodót hosszas betegeskedés után, életének 97., uralkodásának 71. évében, szeptember 8-án érte a halál Balmoralban, a királyi család nyári skóciai rezidenciáján.
A brit kormány tíznapos nemzeti gyászt hirdetett, és a királynőtől rendkívül nagyszabású, katonai tiszteletadással kísért állami temetésen vettek végső búcsút.
II. Erzsébet királynőt több mint egyhetes gyászszertartás-sorozat után, hétfő este helyezték végső nyugalomra egykori rezidenciája, a London nyugati határában emelkedő windsori kastély Szent György-kápolnájában.
Az uralkodó koporsóját a temetés előtt négy napra felravatalozták a londoni parlament legősibb épületében, a Westminster Hallban. A brit kormány kedden ismertetett előzetes becslése szerint a négy nap alatt legalább negyedmillióan rótták le kegyeletüket a ravatalnál.
A legnagyobb brit közvéleménykutató cég, a YouGov kedd este ismertetett, 2477 fő bevonásával készült reprezentatív felmérése szerint a britek elsöprő többsége elégedett a királynő búcsúztatásának módjával.
A cég közölte: a válaszadók 66 százaléka szerint Nagy-Britannia "nagyon megfelelően", további 20 százalék szerint "egész jól" emlékezett meg a néhai uralkodóról, vagyis 86 százalék nyilatkozott elégedetten a megemlékezésekről.
A felmérés szerint alig 5 százalék azoknak az együttes aránya, akik rossznak vagy nagyon rossznak nevezték a kegyeleti rendezvényeket.
A közvélemény jelentős többsége a megemlékezéseket közvetítő televíziós állomások munkájával is elégedett volt.
A YouGov vizsgálatába bevont britek 52 százaléka tartotta "nagyon jónak", további 29 százalékuk "meglehetősen jónak" a szertartásokról sugárzott közvetítéseket és a királynőről szóló emlékműsorokat, vagyis 81 százalék volt elégedett a tévétársaságok tevékenységével.
A gyászidőszakban közvetített műsorokkal a felmérés résztvevőinek mindössze 9 százaléka volt meglehetősen vagy nagyon elégedetlen.
A királynő halálával és utódja, III. Károly király trónra lépésével megváltozott a brit nemzeti himnusz szöveget is, amely 1952 - II. Erzsébet uralkodásának kezdete - óta tartalmazta a "God Save the Queen" (Isten óvja a királynőt) hangzatú verssort. Az új verssor úgy hangzik, hogy "God Save the King".
A YouGov a kedden ismertetett felmérésben erre tekintettel megkérdezte azt is, hogy ki mennyire ismeri a himnusz szövegét. A válaszadók 46 százaléka azt mondta, hogy kívülről tudja az első versszakot, 27 százalék a ritkábban idézett második versszakot is ismeri, 22 százalék ugyanakkor elismerte, hogy egyáltalán nem tudja a himnusz szövegét.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.