Grönlandra tartozik, hogy a függetlenségéről döntsön – közölte szerdán Mette Frederiksen dán miniszterelnök, bejelentve, hogy a nap folyamán erről beszélt telefonon Donald Trump megválasztott amerikai elnökkel.
Trump, akit január 20-án iktatnak be hivatalába, a múlt héten „abszolút szükségszerűségnek” nevezte, hogy a Dániához tartozó félautonóm terület felett amerikai ellenőrzést szerezzenek, s nem zárt ki ennek érdekében katonai vagy gazdasági lépéseket, így például Dániát sújtó vámtarifák elrendelését sem.
A mostani beszélgetésben a dán miniszterelnök utalt a grönlandi kormányfő, Múte Bourup Egede korábbi nyilatkozataira, miszerint Grönland nem eladó – ismertette Frederiksen hivatala.
„A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy Grönlandon múlik, hogy saját függetlenségéről döntsön" – tette hozzá.
Frederiksen a beszélgetés során felhívta a figyelmet a biztonság növelésének szükségére a sarkvidéken, s arra is, hogy Dánia kész e tekintetben nagyobb felelősséget vállalni.
Szót ejtett arról is, hogy dán vállalatok hozzájárulnak az amerikai gazdasági növekedéshez és ottani munkalehetőségek biztosításához is. Hangsúlyozta, hogy az Európai Uniónak és az Egyesült Államoknak is érdeke a kölcsönös kereskedelem növelése.
A mintegy 57 ezres Grönland 600 éve Dánia része, 2009-ben azonban széles körű autonómiát kapott, és megkapta azt a jogot is, hogy kikiáltsa függetlenségét Dániától
- közölte a hirado.hu.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.