Mark Rutte. Fotó: Geert Vanden Wijngaert / Reuters
Mark Rutte. Fotó: Geert Vanden Wijngaert / Reuters

MTI

 / Közélet

A NATO számos további intézkedést hoz, amely megerősíti, kibővíti és felgyorsítja a szövetségesek drónok elleni védekezésre való képességét - jelentette ki szerdán Brüsszelben a szervezet főtitkára.

Mark Rutte a szövetséges országok védelmi minisztereinek találkozóját követő sajtótájékoztatóján közölte:

a katonai szövetség növeli a védelmi beruházásokat, fokozza a védelmi termelést és Ukrajna támogatását.

"Hadseregeink rendelkeznek a feladat elvégzéséhez szükséges eszközökkel és felhatalmazással, és alkalmazkodnak a szükséges igényekhez" - fogalmazott Rutte, majd úgy folytatta: "megteszünk minden szükséges lépést haderőnk képességének erősítésére, hogy akik próbára tehetnek bennünket, azok számára ez ne legyen kifizetődő, valamint azért, hogy világossá tegyük elszántságunkat minden lehetséges ellenféllel szemben".

Elmondta, hogy a múlt hónapban a NATO gyors és határozott fellépésekkel reagált a szövetséges légteret megsértő drónokra és repülőgépekre. Az incidensek rávilágítottak a katonai szövetség elrettentésének és védelmi képességének hatékonyságára, miközben lendületet adtak annak alapos felülvizsgálatának is - fűzte hozzá.

Ezzel kapcsolatban közölte: a tagállami miniszerek megállapodtak abban, hogy a szövetség tovább fokozza erőfeszítéseit, és fejlessze képességeit a védelembe történő fokozott beruházások által. Elmondta, hogy a szövetség jelenleg olyan integrált rendszereket tesztel, amelyek segítenek majd felderíteni, nyomon követni és semlegesíteni a légi fenyegetéseket.

"Az innováció és az alkalmazkodás a szövetség DNS-ében van" - fogalmazott Rutte, majd hozzátette: e tekintetben a NATO továbbra is szorosan együttműködik az Európai Unióval, valamint mind a katonai, mind a polgári érdekelt felekkel az égbolt biztonságának szavatolására.

Leszögezte: a NATO védelmi szövetség, és az is marad. Ez a védelmi szövetség azonban készen áll és hajlandó megtenni mindent, ami tagországainak egymilliárd lakója és területe biztonságának megőrzéséhez szükséges.

"Miközben biztosítjuk saját védelmünket, továbbra is támogatjuk Ukrajnát. Ukrajna biztonsága ugyanis összefügg a miénkkel"

- fogalmazott.

Közölte, a szövetségesek amerikai felszereléseket biztosítanak Ukrajnának a prioritást élvező kijevi követelménylista alapján. "Ukrajna megkapja azokat az amerikai fegyvereket, amelyekre szüksége van a védelméhez és a frontvonal megtartásához" - mondta.

Az Ukrajna számára nyújtott közvetlen katonai támogatás annyira létfontosságú a szövetség biztonsága szempontjából, hogy a NATO védelmi kiadási célkitűzéséhez kapcsolódik. Ez a támogatás folytatódni fog - szögezte le.

"Támogatjuk az Egyesült Államok által vezetett erőfeszítéseket az Ukrajna elleni háború befejezésére és az igazságos és tartós béke biztosítására" - tette hozzá a NATO-főtitkár.
 


 

 

Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.