A NATO-nak van lehetősége hatékonyan reagálni orosz dróntámadásra anélkül, hogy az a szövetségnek a háborúba való közvetlen bekapcsolódását jelentené - vélekedett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken Kijevben az évente megrendezett Jaltai Európai Stratégia (YES) konferencián, utalva a két nappal korábbi lengyelországi drónincidensre.
Az államfő kijelentette: meggyőződése szerint az orosz támadás célja az volt, hogy teszteljék a nyugat és a NATO tűréshatárát, és megpróbálják tágítani.
Egyetértett azzal, hogy a NATO tagországai elkerülnek, és szerinte van is okuk elkerülni egy olyan válaszlépést, amely a szövetség beavatkozását jelentené a háborúba. Felhívta azonban a figyelmet arra, hogy vannak olyan lehetőségek, amelyek biztonságosak a NATO számára, de mégis hatékonyak.
"Erős válaszokra van szükség. Például, arra, hogy olyan fegyvereket adnak Ukrajnának, amilyeneket még nem adtak. Ezek olyan fegyverek, amelyek nem csak a drónokat, hanem azokat a gyárakat is képesek eltalálni, amelyek ezeket a drónokat gyártják"
- mondta.
Szerinte a nyugati országok erőfeszítései nem elegendőek arra, hogy korlátozzák a rakéta- és más modern fegyvergyártáshoz használt komponensek Oroszországba irányuló exportját.
Zelenszkij felszólalásában megemlítette: Keith Kelloggnak, az amerikai elnök különmegbízottjának előző napi találkozójukkor megjegyezte, hogy kijevi látogatásaikor jelentősen csökken az orosz légitámadások száma Ukrajna ellen.
"Ez nem vicc. Amikor az Egyesült Államok képviselője Kijevben tartózkodik, akkor az oroszok tartózkodnak a tömeges csapásoktól. Más országok képviselőivel ez nem működik, és a nemzetközi szervezetek képviselőivel sem. Talán Kína képviselőivel működne, de Kína úgy tűnik, nemcsak a háború lezárásában, hanem a támadások beszüntetésében sem érdekelt. Ezért készek vagyunk Kellogg tábornoknak állampolgárságot, lakást, mindent biztosítani Ukrajnában" - tette hozzá tréfásan.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.