Ukrajnával kapcsolatban egység van az Európai Unióban annak ellenére, hogy Magyarország álláspontja ellentmondásos – jelentette ki Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője a Jevropejszka Pravda ukrán hírportálnak adott, hétfőn közzétett interjújában.
Borrell emlékeztetett arra, hogy csaknem három éven keresztül, vagyis amióta tart Oroszország teljes körű háborúja Ukrajna ellen, Magyarország támogatta az összes uniós szankciót és minden döntést Ukrajna megsegítéséről.
„Összesen 122 milliárd eurós európai támogatásról beszélünk, amit Ukrajnának nyújtottunk, ez nem jöhetett volna létre konszenzus nélkül, és ennek a konszenzusnak Magyarország is részese volt”
– hangsúlyozta az európai diplomácia vezetője, aki az elmúlt napokban Ukrajnában tett látogatást.
Arra a kérdésre, amely az Európai Békekereten keresztül Ukrajnának nyújtandó forrásokra vonatkozott, amelyeket viszont Magyarország blokkol, Borrell azt válaszolta, hogy az uniónak most vannak más támogatási eszközei is.
„Az Európai Békekeret az első, 2022-ben létrehozott olyan eszköz, amellyel az EU katonai támogatást nyújt Ukrajnának az ukrán védelmi ipar potenciáljának fejlesztésére” – emlékeztetett. Elismerte egyúttal, hogy az Európai Békekeret felhasználásához minden uniós tagállam hozzájárulása szükséges. „Nem tudom garantálni, hogy ehhez meglesz az egyhangú támogatás” – tette hozzá.
Borrell kitért arra, hogy bár az EU a NATO-val ellentétben nem katonai szövetség, a tagországok számíthatnak egymástól biztonsági garanciákra. Kifejtette, hogy az EU-szerződésnek vannak olyan cikkelyei, amelyek szerint ha az egyik tagot megtámadják, a többieknek támogatást kell nyújtaniuk. „Egyesek szerint ez a NATO-szerződés 5. cikkelyének megfelelője. míg mások szerint nem olyan nyilvánvaló a hasonlóság. Senki sem tagadja azonban azt, hogy van olyan cikk, amely minden tagországtól szolidaritást ír elő, ha valakit megtámadnak” – mutatott rá. Szavai szerint az unió jelenleg is szolidáris Ukrajnával, még ha nem is tagja a szervezetnek, és ez „sokkal több lenne”, ha az EU tagállama volna.
A főképviselő reagált arra is, hogy az Egyesült Államokban ismét Donald Trumpot választották elnökké. Európa szempontjából ezt „lehetőségnek” nevezte a „felébredésre”.
„Fel kell ismernünk, hogy a biztonságunkat nem bízhatjuk másra, és magunknak kell gondoskodnunk róla. Ha Európa meg akarja őrizni befolyását a világban, akkor erősebb Európát kell teremtenünk”
– hangsúlyozta. Szerinte az EU-ban mindenki egyetért abban, hogy erősebbnek és egységesebbnek kell lennie az uniónak.
Borrell elmondta még az interjúban, hogy az EU az ígért egymillióból – amelyet idén tavaszig kellett volna leszállítania – valamivel több mint 980 ezer lövedéket már elküldött Ukrajnának. Azt ígérte, hogy az év végéig a maradékot is leszállítják, sőt még többet. „Összességében az év végéig az EU-nak több mint 1,5 millió lőszert kell szállítania Ukrajnának” – jelentette ki - közölte a hirado.hu.
Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira:
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.