Az ukrajnai korrupciós vizsgálatok nem árnyékolhatják be Ukrajna szabadságért folytatott harcát és Európa felé vezető útját - jelentette ki Kaja Kallas, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője a védelmi miniszterek hétfői brüsszeli tanácskozását követően.
Hangsúlyozta: háborús időkben a bizalom létfontosságú, ugyanakkor Ukrajnában folynak a vizsgálatok, ami azt mutatja, hogy az ukrán korrupcióellenes intézmények működnek. A közvélemény reakciója is "rendkívül erőteljes" volt - tette hozzá.
A főképviselő szerint ez a hét döntő jelentőségű lehet a diplomáciában, mivel intenzív tárgyalások folynak az orosz agresszió leállításáról. "Mindenki üdvözli a békét szorgalmazó erőfeszítéseket - Oroszország kivételével" - fogalmazott.
Emlékeztetett: a hétvégén Oroszország ismét súlyos légitámadást hajtott végre Ukrajna ellen. Kallas kiemelte, hogy a háborúban "egy agresszor és egy áldozat" van, és az EU feladata az áldozat támogatása, nem pedig az agresszió jutalmazása.
Hozzátette: a cél az igazságos és tartós béke, nem pedig egy olyan megállapodás, amely előkészíti a következő konfliktust. A stabil, többéves finanszírozás szerinte kulcsfontosságú Ukrajna számára. "A többéves támogatás áttörést hozna Ukrajna védelme szempontjából" - mondta. Egy erősebb Ukrajna szerinte a háború gyorsabb lezárását jelentené.
Kiemelte:
a finanszírozási kockázatokat meg kell osztani, és a decemberi európai tanácsi ülés kulcsfontosságú lesz ebben a kérdésben.
Újságírói kérdésre válaszolva elmondta: Oroszország tartozik jóvátételekkel az Ukrajnának okozott károkért, és a jóvátételi hitel, amely az orosz szuverén, befagyasztott vagyonon alapul, "megfelelő alap ehhez."
"Semmiképpen nem akarom kisebbíteni azokat a kockázatokat vagy aggodalmakat, amelyeket a belga kormány felvetett. Amikor az Európai Tanácsban megvitattuk a kérdést, mindenki azt mondta, hogy készek vagyunk vállalni a kockázatokat és a terheket. Ezért dolgoznunk kell a jogalkotási javaslaton, hogy minden kockázatot el tudjunk hárítani vagy mérsékelni" - hangsúlyozta.
Kallas közölte:
Európa eddig több mint 187 milliárd euróval támogatta Ukrajnát, "többel, mint bárki más". Mint fogalmazott, Ukrajna harctéri ereje közvetlenül erősíti a tárgyalási pozícióit is.
Az európai védelmi képességek fejlesztéséről szólva Kallas hangsúlyozta: Európának sürgősen erősítenie kell önálló védelmi kapacitását, mert "valószínűtlen, hogy Putyin hosszú távon betartana bármilyen megállapodást".
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.