Az izraeli-palesztin konfliktus súlyosbodása nem fogja csökkenteni Ukrajna uniós támogatását az Oroszországgal szembeni háborúban - jelentette ki Eric Mamer, az Európai Bizottság szóvivője hétfői brüsszeli sajtótájékoztatóján.
"Semmi semmilyen módon nem befolyásolja az EU által Ukrajnának nyújtott támogatást. Ehhez nem férhet kétség" - szögezte le a szóvivő újságírói kérdésre válaszolva. Emlékeztetett arra, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szombati bordeaux-i beszédében már megerősítette: az Oroszország elleni konfliktusban az EU kitart az ukrán nép mellett, ameddig csak szükséges.
Peter Stano, az Európai Unió külügyi szolgálatának szóvivője az EU keddre tervezett rendkívüli külügyminiszteri ülésének napirendjére vonatkozó kérdésre válaszolva, kijelentette: "minden alkalommal, amikor a miniszterek találkoznak, megvitatják az ukrajnai eseményeket azok fontossága miatt". Hangsúlyozta egyúttal: a keddi találkozó elsődleges célja, hogy megvitassák, mi történt Izraelben és mi legyen erre az unió válasza. "Természetesen, Oroszország mindent megpróbál felhasználni a maga javára, ami a nemzetközi szférában történik, vagy a bizonytalanság fokozására, vagy az Ukrajna elleni hadjárat erősítésére. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az Európai Unió figyelme elterelődne Ukrajnáról" - szögezte le Stano.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Ternopil egy része áram nélkül maradt.
Egy 48 éves katonát tartóztattak le Rivne megyében, miután tüzet nyitott a TCK-munkatársakra. Ketten megsérültek.
Súlyos baleset történt Lemberg megyében, ahol egy személyvonat darus autóval ütközött. A mozdonyvezető a helyszínen életét vesztette.
A Huszti járásból származó Vaszil Rohacs 2026. április 16-án vesztette életét a fronton.
A munka ünnepe a munkavállalói jogokért folytatott nemzetközi küzdelemből nőtte ki magát.
A rendkívüli intézkedések legalább augusztus 2-ig maradnak érvényben, miközben a kormány már a rendszer átalakításán is dolgozik.
"Mindez komoly kockázatot jelent Ukrajna számára" - állapította meg az elnök.
Az izraeli döntés egyértelmű jelzés más kormányok hajóüzemeltetői és a biztosítótársaságok számára, és bizonyítja Ukrajna jogi és diplomáciai lépéseinek hatékonyságát.
Munkácson végső búcsút vettek Budkai Petrótól, aki 568 napig eltűntként szerepelt.
A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.