Josep Borrell, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője
Josep Borrell, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője
 / Közélet

Továbbra is az a cél, hogy egymillió darab lőszert szállítsunk Ukrajnának, ez egy ambiciózus cél, de azon dolgozunk, hogy teljesítsük, minél hamarabb – jelentette ki Josep Borrell, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője kedden Brüsszelben, közölte a hirado.hu.

Hirdetés

Borrell az uniós tagállamok védelmi minisztereinek tanácskozását követő sajtótájékoztatón elmondta: a megcélzott mennyiség mintegy 30 százalékát már sikerült elérni, ez a mennyiség a készletekből, illetve a megrendelések átirányításából származik, mivel az európai ipar sokat exportál harmadik országokba.

„Ezért arra kérjük a tagállamokat, hogy irányítsák át a megrendeléseket, változtassák meg a prioritást, hogy elsőbbséget biztosítsanak az Ukrajnának szánt termelésnek” 

– hívta fel a figyelmet.

Elmondta továbbá, hogy 

a közös uniós beszerzés révén jelenleg 120 ezer darab lőszert rendeltek meg, amelyeket idén és jövőre kell leszállítani. 

„Az iparnak világos előrejelzésre van szüksége, hogy hány darab lőszerre számítunk”

 – tette hozzá.

A főképviselő arról is beszélt, hogy az EU kiképzési missziója nagyon jól halad előre, már 30 ezer katona részesült a megfelelő képzésben. „A jó kiképzés életmentést is jelent. Az elkövetkező időszakban pedig további 10 ezer katonát fogunk kiképezni. Pontos dátumot nem tudnak mondani, de azzal a sebességgel, ahogyan a 30 ezret kiképeztük, ez a 10 ezer is nagyon gyorsan meglehet” – jelentette ki.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.