Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke azt javasolta, hogy az ukrán és moldovai törvényhozók „megfigyelő” tagként csatlakozhatnának a közgyűléshez, amíg a két ország az Európai Unióhoz való hivatalos csatlakozásra vár, közölte a hirado.hu.
Az EU tavaly nevezte ki Ukrajnát és Moldovát hivatalos tagjelölt országnak, nem sokkal azután, hogy Oroszország megszállta Ukrajnát. Azóta Metsola azt szorgalmazza, hogy a hivatalos csatlakozási tárgyalások idén kezdődjenek meg.
Az EU vezetői a decemberi csúcstalálkozón döntenek arról, hogy hivatalosan is megkezdik-e Ukrajna és Moldova csatlakozási tárgyalásait, miután áttanulmányozták az Európai Bizottság várva várt jelentését, amely a még mindig az EU szárnyai alatt várakozó országok helyzetéről ad jelentést.
„Félreértés ne essék: politikai szempontból, ha egy ország Európára tekint, akkor Európának szélesre kell tárnia a kapuit”
– mondta a Politicónak adott interjújában Metsola.
A politikus azt javasolta, hogy a csatlakozás küszöbén álló országoknak számos előnyt lehetne felajánlani, az egységes piac kedvezményeitől kezdve az Erasmus ifjúsági programban való részvételig.
„Még tovább is mehetnénk, megfigyelő tagok lennének ebben a parlamentben”
– mondta. Majd hozzátette: „ez attól függ, hogy mi történik decemberben”.
Mint ismert, Metsola – aki az EP eddigi legfiatalabb elnöke – volt az első uniós vezető, aki Kijevbe látogatott, és tavaly április 1-jén találkozott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel; a páros kézfogásáról készült óriási fotó most a brüsszeli Parlament előtti sétányon lóg, szimbólumaként annak, hogy az elnök kiállt az ország mellett az Oroszország elleni háborúban.
„A bővítés mindig is az Európai Unió legerősebb geopolitikai eszköze volt” – mondta Metsola.
A bizottság korábbi elnöke Ukrajna EU-s csatlakozását kifogásolta
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság korábbi elnöke nemrégiben azzal került a címlapokra, hogy egy interjúban kijelentette: az Ukrajnában elharapózó korrupció miatt az EU-nak kétszer is meg kellene gondolnia, hogy engedje-e az országot csatlakozni. Meg nem nevezett hangokat is megdorgált, amiért túl sokat ígértek azzal kapcsolatban, hogy Ukrajna milyen gyorsan csatlakozhatna az EU-hoz.
Metsola – ami az Európai Parlament lehetséges megfigyelő tagjait illeti – elmondta, hogy fel kell vennie a kapcsolatot a parlamenti képviselőcsoportokkal, és fontolóra kell vennie, hogy ugyanezt az ajánlatot tegye annak a hat nyugat-balkáni tagjelölt országnak, amelyek szintén az EU-hoz való csatlakozásra várnak.
Az ukrán és moldovai megfigyelő EP-képviselők nem rendelkeznének szavazati joggal, és nem választanák, hanem jelölnék őket, de helyet kapnának az intézményben, amely a 2024 júniusi európai választások után 705-ről 720 tagúra bővül – mondta a politikus.
A parlamenti szabályok szerint a megfigyelő EP-képviselők csak a hivatalos csatlakozási szerződés aláírása után foglalhatják el helyeiket, ami azt jelenti, hogy ez még évekig várathat magára.
Zelenszkij kedden az X-en adott tájékoztatást az ország belső reformjairól: „Ukrajna számára ez az egyik legfontosabb prioritás: készen állunk arra a politikai döntésre, hogy még az idén megkezdjük Ukrajna uniós csatlakozási tárgyalásait. És remélem, hogy ugyanez elmondható az Európai Unióról is. Ehhez szilárd alapokat teremtettünk.”
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.
A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.
Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.
A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.
A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.
Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.
Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.
Közölte az amerikai külügyminisztérium szerdán.
Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.