Ukrajna támogatójaként Montenegró rendszeres hibrid fenyegetésekkel néz szembe orosz és külföldi szereplők részéről, mert Oroszország félelmet akar kelteni, hogy aláássa az Ukrajnának nyújtott támogatásunkat - jelentette ki Mark Rutte hétfőn Milojko Spajic montenegrói miniszterelnökkel tartott közös sajtótájékoztatóján Brüsszelben.
A NATO-főtitkár szerint az észak-koszovói vízvezeték elleni november végi hibrid támadások rávilágítanak a Nyugat-Balkán stabilitásának törékenységére.
Mint mondta, Montenegró már határozott intézkedéseket hozott a hibrid fenyegetésekkel szemben, mivel elsőként kapott segítséget a NATO-tól az elhárítási műveletekre.
A NATO-főtitkár nyilatkozatában méltatta a szövetségesekhez 2017-ben csatlakozó Montenegró eddigi támogatását Ukrajna számára, ami magában foglalja katonai felszerelések szállítását is. Mint mondta, Ukrajna jelenleg az egyik legnehezebb telét éli a háború kezdete óta: az ország sürgős segítségre szorul a nagyszabású orosz támadások miatt, amelyek civileket ölnek meg, terrorizálják a lakosságot és létfontosságú infrastruktúrát céloznak.
Elismerését fejezte ki amiatt is, hogy Montenegró hozzájárul a NATO katonai jelenlétéhez Lettországban és Bulgáriában, valamint támogatja a koszovói békefenntartó erőfeszítéseit. Emellett, aktívan részt vesz Irakban a hatékonyabb és inkluzívabb biztonsági erők kiépítésében, és elkötelezte magát, hogy idén GDP-je 2 százalékát védelemre fordítja.
"Montenegró nem a legnagyobb nyugat-balkáni ország, de a stabilitása és tekintélyes fellépése a régióban nagyon fontos"
- hangoztatta. Hozzátette, hogy Montenegró folyamatosan szorgalmazza a washingtoni csúcstalálkozón hozott döntések végrehajtását, és Ukrajna NATO-tagságra való felkészítését.
Milojko Spajic nyilatkozatában kiemelte: hazája történelmi sikert ért el az európai integrációs folyamatban a hétfői kormányközi konferencián, amely megerősítette euroatlanti elkötelezettségét és NATO-tagságát.
"Az ország nemcsak deklaratív, hanem hiteles NATO-partner, idén átlépi a 2 százalékos védelmi kiadási küszöböt, amely 2025-re várhatóan 2,1-2,3 százalékra emelkedik majd"
- jelentette ki.
Hozzátette, hogy Montenegró aktívan részt vesz a NATO missziókban Lettországban, Bulgáriában és Koszovóban, és elkötelezett a NATO politikáinak és kötelezettségeinek teljes körű betartása mellett. EU-tagjelöltként már 12 éve teljes mértékben igazodik az EU közös kül- és biztonságpolitikájához.
A montenegrói kormányfő megerősítette: országa határozottan támogatja Ukrajnát, amelyet "a legkeletibb nyugat-balkáni nemzetnek" tart, és a NATO-tagságot a végső garanciának látja Ukrajna számára. Továbbra is figyelemmel kíséri az ukrajnai háború alakulását, és minden lehetséges módon kiáll Ukrajna mellett.
Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira:
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.