Az európai országoknak meg kell szüntetniük a kifizetéseket az ukrán menekülteknek, mert a támogatás negatívan hat Ukrajna mozgósítási potenciáljára – jelentette ki pénteken Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter a Le Monde című francia lapnak adott interjújában, számolt be a hromadske.ua hírportál.
A jelentés szerint Sikorski hangsúlyozta, hogy Kijevnek mindenekelőtt felszerelésre és csapatokra van szüksége.
Sajnálatosnak nevezte, hogy az Egyesült Államok Kongresszusa késlekedik az Ukrajnának nyújtott segélyek jóváhagyásával, Ukrajna pedig késlekedik a mobilizációs törvény elfogadásával.
A lengyel diplomácia vezetője hozzátette: „Csökkentjük a mozgósítási potenciáljukat az ukrán menekülteknek nyújtott segélyek kifizetésével.” Emlékeztetett arra, hogy a lengyelországi ukrán menekültek nem részesülnek szociális ellátásban.
A lengyel külügyminiszter szerint, ha az ukrán állampolgárok menekültként az Európai Unió védelme alatt állnak, gyermekenként 200 eurót kapnak havonta. Ugyanakkor Nyugat-Európában az ukránoknak más támogatásuk is van.
„Ez pénzügyi visszatartó erő a fiatal férfiak és nők számára, akik hazatérhetnének, hogy megvédjék a hazájukat. Nem szabad támogatnunk az engedetlenséget”
– hangsúlyozta Radosław Sikorski - közölte a karpat.in.ua.
Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira:
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke