A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elfogatóparancsot adott ki Mohammed Diab Ibrahim al-Maszri, a Hamász iszlamista terrorszervezet katonai szárnyának főparancsnoka ellen az izraeli és palesztin területeken 2023. október 7-től elkövetett, emberiesség elleni és háborús bűncselekmények vádjával - tájékoztatott a hágai székhelyű bíróság csütörtökön.
A palesztin vezető elfogása melletti indokok között gyilkosságok elrendelése, túszszedés, nemi erőszak és egyéb szexuális erőszakos cselekmények parancsba adása és elkövetése, kínzás és egyéb embertelen cselekmények elkövetése szerepel.
A határozat szerint Mohammed Diab Ibrahim al-Maszrit büntetőjogi felelősség terheli a 2023. október 7-én, Izrael ellen elkövetett terrortámadásért. Mindez magában foglalja az izraeli katonai és polgári objektumok elleni támadásokat, valamint az izraeli polgári személyek elleni erőszakos cselekményeket.
Mohammed Diab Ibrahim al-Maszri az Ezzedin al-Kasszám Brigádok parancsnokaként rendelte el a bűncselekményeket, ezért az október 7-i művelet előtti, alatti és utáni tettei révén felelős e bűncselekmények elkövetéséért, illetve beosztottjainak bűnös magatartásáért
- tették hozzá.
Emlékeztettek: Karim Khan, a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze eredetileg az október 7-i terrortámadás három felelőse ellen kérte elfogatóparancs kiadását május második felében. Az ICC főügyésze akkor Mohammed Diab Ibrahim al-Maszri mellett Jahja Szinvár, a Hamász akkori gázai övezeti vezetője, valamint Iszmail Haníje, a Hamász politikai irodájának volt vezetője esetében tartotta indokoltnak elfogatóparancs kiadását. Utóbbiak halálának megállapítását követően azonban az illetékes kamara engedélyezte e kérelmek visszavonását - tájékoztattak.
Korábban az ICC Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök, valamint Joáv Galant nemrégiben leváltott izraeli védelmi miniszter ellen is elfogatóparancsot adott ki emberiesség elleni és háborús bűncselekmények címén.
Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira:
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.