Csehország egy évvel, 2024 márciusáig meghosszabbította az országba érkezett ukrán menekülteknek nyújtott védelmet. Az úgynevezett lex Ukrajna hatályának módosítását a képviselőház után szerdán a szenátus is jóváhagyta.
A rendelkezés életbe lépéséhez a jogszabályt most már csak az államfőnek kell aláírnia. Milos Zeman közölte, hogy támogatja a kormány lépését.
A lex Ukrajna alapján, amely március végén járt volna le, az ukrajnai menekültek további egy évre szóló speciális tartózkodási vízumot kaphatnak Csehországban. Ez lehetővé teszi számukra az egészségügyi, a szociális és az oktatási rendszer igénybevételét, valamint a szabad munkavállalást. A tartózkodási engedély meghosszabbítását elektronikus úton is el lehet intézni.
A jogszabály meghosszabbítását gyorsított eljárásban fogadta el a képviselőház.
A parlamenti vitában elhangzott, hogy eddig mintegy félmillió ukrajnai menekült kapott ideiglenes tartózkodási engedélyt, illetve védelmet, és közülük mintegy 300 ezren tartózkodnak jelenleg is Csehországban. Marian Jurecka kormányfőhelyettes szerint több mint 125 ezer ukrajnai menekült már munkahelyet is talált magának, míg a cseh iskolákban mintegy 80 ezer ukrajnai gyermek tanul. A helyzet javulását mutatja - fejtette ki a miniszter -, hogy míg tavaly májusban 238 ezer menekült igényelt humanitárius segélyt, addig december elején már csak 82 ezren. A lex Ukrajna egyik módosítása szerint minden menekült, aki meghosszabbítaná tartózkodási engedélyét, köteles lesz hivatalosan regisztráltatni magát. A hatóságok ezen az úton szeretnének pontosabb képet kapni a menekültek számáról.
Vít Rakusan cseh belügyminiszter azt mondta, hogy az utóbbi időben már csak lassan növekszik az ukrán menekültek száma Csehországban. Szerinte ez a mérsékelt tél és az ukrajnai háború alakulásának következménye.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.