Csehország. Európai Unió.
Csehország. Európai Unió.

MTI

 / Közélet

Már több mint egymillió külföldi állampolgár élt a tavalyi év végén a 10,7 millió lakosú Csehországban - derül ki a cseh belügyminisztérium migrációról és a külföldiek integrálódásáról szóló éves jelentésében.

Hirdetés

A dokumentumot szerdán tárgyalta meg a kormány, majd a belügyminisztérium a CTK hírügynökség rendelkezésére bocsátotta, amely azt csütörtökön ismertette.

Tavalyi 69 százalékkal emelkedett a külföldiek száma Csehországban, ami alapvetően annak a következménye, hogy a hatóságok ideiglenes védelmet biztosítottak több százezer ukrán menekültnek.

A hivatalos kimutatás szerint 2022 végén 1 116 154 külföldi állampolgár élt Csehországban több mint 90 napos tartózkodási engedéllyel. Ezek 30 százalékát a tartósan Csehországban élő külföldiek tették ki, 31 százalék átmenetileg tartózkodik az országban, míg 39 százalék ideiglenes védelmet kapott. Az egy évre szóló ideiglenes csehországi védelmet az érintettek idén tavasszal további egy évre meghosszabbíthatták. 

Hirdetés

 A legálisan Csehországban tartózkodó külföldiek 80 százalékát az Európai Unión kívüli országok polgárai teszik ki, legnagyobb számban ukránok, vietnamiak és oroszok. Az európai uniós állampolgárok száma a tavalyi év végén 227 348 volt. A legnagyobb csoportot a szlovák állampolgárok alkotják, akik az ukránok mögött a második legnépesebb külföldi csoport Csehországban.     

A belügyminisztériumi jelentés megállapítja, hogy az EU-ban lakosságarányosan Csehország fogadta be a legtöbb ukrán menekültet. A tavalyi év végén 433 540 ukrán állampolgár élt ideiglenes védelmi státussal Csehországban. Az év végén több mint 100 ezer ukrán menekültnek már munkája volt.     

Az ukrán menekültek befogadásán kívül Csehországnak tavaly az illegális migrációval is meg kellett birkóznia. A cseh hatóságok tavaly 29 235 migránst vettek őrizetbe, ami éves szinten 169 százalékos növekedés. Ezek az illegális migránsok - többségükben szíriai állampolgárok -, döntően a nyugat-balkáni útvonalon érkeztek Csehországba - állapítja meg a cseh belügy.     

Tavaly 1694 külföldi állampolgár kért nemzetközi védelmet a cseh hatóságoktól, 20 százalékkal több, mint 2021-ben. A védelmet kérők többsége török és orosz volt. 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.