Közösségben lenni jó - A tél örömei

Végre itt a hó! – ujjongtak az elmúlt hétvégén a Kárpátalja síkvidékein élő gyermekek. Hisz a kényszerű hosszú el- és bezártság után így végre kimehettek a szabadba, a hóban és a napsütésben – természetes D-vitaminnal is feltöltődve – élvezhették a tél örömeit. És mivel az utóbbi évek során azt is megtapasztaltuk, hogy igyekezni kell kihasználni azokat a téli napokat, amikor sportolásra alkalmas hó is akad – a klímaváltozás következtében bizony ritka az ilyen alkalom –, nem csodálkozhattunk, ha az Ardai-hegy északi oldalán spontán kialakított szánkózóhelyet ezen a vasárnapon több százan keresték fel: óvodáskorúak szüleikkel, kis- és középiskolások osztálytársaikkal, szomszédaikkal.

Jöttek ide Beregszászból ugyanúgy, mint a szomszédos településekről. Hoztak magukkal szánkót, hófánkot fóliadarabot, mindenféle egyéb, lecsúszásra alkalmas kelléket. A kisebbek a domb közepéről, vagy annál valamivel fentebbről indítottak, ám a nagyobbak, a bátrabbak felülről, a kokondáról. Mint ahogy az lenni szokott, volt számos bukás, borulás, amin senki sem bánkódott, bosszankodott, mind a szenvedő fél, mind a körülötte állók felszabadultan nevettek. És szívből örültek annak, hogy az otthonukhoz közel ilyen nagyszerű élményben lehetett részük.

Kihasználták ezt a lehetőséget az ardai és a jánosi református egyházközség ifisei is, akik a szokásos vasárnapi alkalmukat ezúttal a hegyoldalon kezdték. Perpék István ifivezető érdeklődésünkre elmondta, hogy ifjúsági alkalmakat – melyen a konfirmandus, illetve a náluk idősebb korosztály vesz részt – igyekeznek olykor-olykor kirándulásokkal is tarkítani. Elsősorban a környezetükben található természeti szépségeket fedezik fel együtt, de biciklitúrát is szerveztek már például a környező települések templomainak, az ottani fiatalok megismerése céljából. Ezeknek a kirándulásoknak nincsenek anyagi vonzatai, így bárki nyugodt szívvel részt vehet rajta, és igencsak jó csapatépítő tréningnek bizonyulnak.

– A mostani alkalmat a gyülekezeti teremben folytatjuk majd úgynevezett melegedővel – mondja István. – Egy csésze meleg tea, szendvics vagy keksz elfogyasztása mellett mindenki elmondhatja az itt szerzett élményeit, majd megbeszéljük az istentiszteleten hallottakat, a tervezett témában beszélgetünk. Egyébként rugalmasak vagyunk, máskor is bármikor bárki felvetheti az őt éppen foglalkoztató kérdéseket, problémákat, s azokat közösen megbeszéljük. Van egy fészbúk csoportunk is, ahol mindenki megoszthatja gondjait, élményeit, felteheti kérdéseit.

– Én nagyon szeretem a dicsőítő énekeket, így amikor találok olyat, ami engem megragadott, rögtön megosztom a többiekkel is – kapcsolódik be a beszélgetésünkbe az idén érettségiző Kovács Cintia, aki segédkántorként is szolgál a beregardói református gyülekezetben. –  Örülök az ifiközösségnek, a fészbúk csoportnak éppúgy, mint a személyes találkozásoknak. Vasárnap délutánonként, amikor összejövünk, bátran megvitatjuk az aktuális kérdéseket, személyes dolgainkat, beszélgetünk a jó időbeosztásról, hogyan kell helyesen imádkozni. A legfontosabb, hogy őszintén beszélgessünk Istennel. És hogy életünkkel az Istentől távollévő osztálytársainkkal is megismertessük Jézus szeretetét.

– Nagyon jó ez a közösség – vallja a jánosi református gyülekezet ifise, Tóth Attila. – Szeretem a beszélgetéseket, azt, hogy mindenki bátran elmondhatja, amit gondol, hogy válaszokat kapunk kérdéseinkre, és nagyon örülök az ilyen alkalmaknak is, mint a mai – mondja nevetve, s már pattan is a szánkóra, hogy indulás előtt még egy utolsót lecsússzon a domboldalon.

Kovács Erzsébet