Koronavírus: Az EU 123 millió eurót mozgósít a vírusvariánsokkal összefüggő kutatásokra

MTI

 / Gazdaság

Az Európai Bizottság pályázati felhívást tett közzé: 123 millió eurót (mintegy 44,3 milliárd forint) mozgósít a koronavírus új variánsai elleni kutatásokra - közölte az uniós bizottság szerdán.

Hirdetés

A közlemény szerint az új pályázati felhívás kiegészíti a koronavírus okozta betegség kezelésére és az oltóanyagok fejlesztésére irányuló korábbi támogatásokat a klinikai kutatásokban, és elősegíti a hatékony készítmények és vakcinák fejlesztését - írja az MTI.

A bizottsági közlemény Marija Gabriel, az innovációért, a kutatásért, a kultúráért, az oktatásért és az ifjúságért felelős biztost idézte, aki azt közölte, hogy a támogatás a győztes pályázatokon keresztül hozzá fog járulni az adatok, a szakértelem, a kutatási erőforrások és a szakértői szolgáltatások megosztásához a kutatók és kutatószervezetek között azzal,

hogy erősíti az ehhez szükséges infrastruktúrát.

Elmondta, a támogatott kezdeményezések várhatóan felgyorsítják a koronavírus és változatainak mélyebb megismerését, segíteni fogják a koronavírus ellen ígéretesnek mutatkozó kezelések vagy oltóanyagok továbbfejlesztését.

A pályázaton győztes kezdeményezéseknek együtt kell működniük az illetékes nemzeti, regionális és nemzetközi szintű projektekkel a megszerzett ismeretek és lehetőségek legjobb kihasználása, valamint a kutatási erőfeszítések megkettőzésének elkerülése érdekében - tette hozzá az uniós biztos.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.