Lengyelországban egyes régiókban szigoríthatnak a fertőzések számának növekedése miatt

MTI

 / Közélet

A lengyel hatóságok fontolóra veszik a járványügyi korlátozások szigorítását egyes régiókban az új koronavírus-fertőzések számának dinamikus növekedése miatt - közölte szerdán Piotr Müller kormányszóvivő.

Hirdetés

Szerdai adatok szerint egy nap alatt több mint 10,4 ezer új fertőzést mutattak ki a közel 38 millió lakosú országban. Ez 24 százalékkal több, mint egy héttel ezelőtt - írja az MTI.

"A fertőzések dinamikája növekszik, és láthatólag a közeljövőben sajnos nem fog lelassulni"

- kommentálta a számokat Müller a Radio Zet kereskedelmi rádiónak nyilatkozva.

Pozitív fejlemény azonban, hogy a lakosság mintegy 60 százaléka be van oltva, aminek köszönhetően alacsonyabb a kórházi kezelésre szorulók aránya. A kórházak leterheltsége olyan tényező, amelyet a legveszélyeztetettebb régiókban figyelembe vesznek majd az esetleges szigorítások bevezetése előtt - mondta a szóvivő. Lehetséges intézkedésekként egyes, általa nem konkretizált szektorok működésének korlátozását és különböző létszámkorlátozásokat említett.

Ezeket az intézkedéseket azonban a kormány nem a közeljövőre tervezi, jelenleg fontosabbnak tekinti a kórházak - nem Covid-betegeket ellátó - járványosztályainak visszaállítását és mindenekelőtt az oltakozás ösztönzését - mondta Müller.

Lengyelországban november végéig vannak érvényben a jelenlegi járványügyi intézkedések. Ezek értelmében bizonyos létszámkorlátozások kötelezőek a nyilvános helyeken, a beoltottakat viszont nem számítják be ebbe a keretbe. Mindenki számára kötelező a maszkviselés zárt helyiségekben.

Ennek az intézkedésnek a betartását az utóbbi időben szigorúbban ellenőrzi a rendőrség.

Eddig közel 20 millió ember részesült a teljes, kétdózisú oltásban. Keddtől kezdve minden felnőtt regisztrálhat a harmadik, emlékeztető adag beadására.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.