Három beteg meghalt és újabb 345 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön, kiemelve: eddig 5 830 217 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 535 463-an a második, 461 000-en pedig már a harmadik adag vakcinát is megkapták.
A kormányzati portálon azt írták: 814 409-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytak száma 30 080-ra, a gyógyultaké 778 531-re emelkedett - írja az MTI.
Az aktív fertőzöttek száma 5798. Kórházban 215 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 26-an vannak lélegeztetőgépen.
Hatósági házi karanténban 2563-an vannak, a mintavételek száma 6 664 898.
A delta vírusmutáns több európai országban és Magyarországon is terjed, és a beoltatlanok vannak a legnagyobb veszélyben. Ezért azt kérik, hogy aki még nem oltatta be magát, jelentkezzen háziorvosánál vagy regisztráljon és foglaljon időpontot az interneten.
Hangsúlyozták, hogy a vírus ellen az oltás a megoldás. A beoltottak kevesebb mint egy százaléka betegszik meg, és a betegség lefolyása az oltottaknál általában jóval enyhébb. "Az oltás tehát minden más védekezési módszernél hatékonyabb" - hívták fel a figyelmet.
Jelezték azt is, hogy a magyar lakosság többsége regisztrált védőoltásra és már meg is kapta a vakcinát, de annak sem késő, aki még nem tett így. A regisztrációs honlap és az internetes időpontfoglaló is folyamatosan nyitva van.
Ugyancsak az oltás beadatására kérik a még beoltatlan egyetemi hallgatókat és oktatókat.
A harmadik oltásra is lehet időpontot foglalni az interneten, de az a háziorvostól is kérhető. Az időseknek, krónikus és legyengült immunrendszerű betegeknek különösen ajánlott a harmadik oltás.
Emlékeztettek arra is, hogy több mint 1,4 millióan töltötték ki a járvány utáni életről szóló nemzeti konzultációt. A kitöltők szerint Magyarországot meg kell erősíteni, hogy egy veszélyesebb korszakban is meg tudjon felelni az új kihívásoknak, és úgy ítélték meg, hogy szükség van magyar vakcinagyárra. Egyetértés mutatkozik továbbá a családi adóvisszatérítés, a minimálbér 200 ezer forintra emelése és a hitelmoratórium ügyében.
A további kérdésekre vonatkozó eredményeket a napokban témakörönként ismerteti a kormány - tették hozzá.
Az oldal térképe szerint eddig Budapesten (146 250) és Pest megyében (113 036) regisztrálták a legtöbb fertőzöttet. Ezt követi Borsod-Abaúj-Zemplén (46 987), Győr-Moson-Sopron (44 742) és Hajdú-Bihar megye (42 800). A fertőzésben legkevésbé érintett megye továbbra is Tolna, 17 866 fertőzöttel.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.