A hivatalosnál több a járvány áldozatainak száma Oroszországban
 / Közélet

Oroszországban 2020 áprilisától 2021 márciusig – azaz a világjárvány tartama alatt – több mint 400 ezer túlhalálozást regisztráltak. Szakemberek szerint ez a koronavírus áldozatainak valódi mutatója.

Hirdetés

A számításokat a Reuters hírügynökség végezte a Rosstat, az orosz állami statisztikai hivatal adatai alapján - írja az Index.

A túlhalálozás az adott időszakokban megfigyelt halálesetek és az ugyanezen időszakokban várható halálesetek számának a különbsége.

A Rosstat szerint Oroszországban tavaly áprilistól idén márciusig csaknem 250 ezer, koronavírus okozta halálesetet regisztráltak. Ezeket a számokat a TASZSZ, a hivatalos orosz hírügynökség is megerősítette.

Ugyanakkor a mortalitási ráta 2021 márciusában mintegy 25 százalékkal magasabb volt az egy évvel ezelőtti azonos hónaphoz képest, amikor a moszkvai hatóságok 2020. március 30-án szigorú korlátozásokat rendeltek el, és a járvány megfékezése érdekében leállították a nemzetközi légi járatokat.

A Rosstat adatai szerint az elmúlt hónapban több mint 191 ezer ember halt meg, közülük 23 715-en a koronavírus szövődményeiben hunytak el.

Hasonló megállapításra jutott április elején a The New York Times is.

A hivatalos adatok szerint Oroszországban 109 ezerre tehető a koronavírus áldozatainak száma a Covid tavalyi megjelenése óta. Legalább 300 ezerrel többen haltak meg azonban a járványban – írta a lap, amely úgy véli, hogy a Kreml több figyelmet szentelt a közhangulatnak és a gazdaság talpra állításának, mint a vírus elleni harcnak.

A Johns Hopkins Egyetem legfrissebb adatai szerint a Covid áldozatainak száma Oroszországban valamelyest meghaladja a 109 ezret.

Ennél azonban sokkal többen haltak meg, igaz, vélhetően nem mindannyian a koronavírus szövődményeiben. De még így is rácáfolnak Putyin elnök azon állítására, hogy Oroszország másoknál jobban kezelte a járványt.

Az elhalálozási arány növekedése sokkal magasabb, mint az Egyesült Államokban vagy Európa legtöbb országában.

Az összehasonlítás szerint a tavalyi elhalálozási ráta növekedésében Oroszország áll az élen 28 százalékkal, Spanyolország 23, Olaszország 21, az Egyesült Államok 20 és Csehország 18 százalékkal követi. Magyarország tavaly még a 11. helyen állt: akkor a mortalitási ráta 13 százalékkal volt magasabb az átlagosnál.

Ebben az időszakban, azaz 2020 végéig Oroszországban 362 ezren haltak meg, miközben a hivatalos adatok szerint a járvány áldozatainak száma 57 ezer volt.

A The New York Times becslését az előző évi elhalálozási adatok alapján állította fel. Oroszország esetében a 2020. április–decemberi adatokat vizsgálta, az összes többi ország esetében a 2020. március–decemberi adatokat jelenítette meg. A koronavírus áldozatainak számát a kormányok vagy az illetékes egészségügyi hatóságok tették közzé.

Az orosz kormányadatok szerint kevesebben haltak meg Covidban, mint amennyit a Rosstat, az orosz nemzeti statisztikai hivatal tesz közzé.

Oroszország hivatalos koronavírus-munkacsoportja április utolsó napján közölte, hogy a hatóságok országszerte több mint 4,8 millió megbetegedést regisztráltak a járvány kezdete óta.

A világon a legtöbb fertőzöttet az Egyesült Államokban regisztrálták, csaknem 28 milliót, és az USA-ban halt meg a legtöbb koronavírusos beteg, összesen 494 ezer.

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.