Szédületesen emelkedik a koronavírus-fertőzöttek napi száma Indiában: a járvány második hullámában 24 óránként csaknem 300 ezer új esetet regisztrálnak, miközben az első hullámban, 2020 szeptemberének közepén a fertőzésszám még a napi 100 ezret sem érte el.
Egy 58 éves férfi a mentőautóban halt meg, miközben kórházról kórházra szállították. Helyhiány miatt négyben utasították el felvételét, így végül nem tudták megmenteni az életét - írja az Index.
„Szívszorító nap volt" - emlékezett vissza fia, Kanwaljit Singh.
Az Indiában népszerű színész meggyőződése, hogy édesapja most is élne, ha idejekorán kezeléshez jutott volna. De senki sem segített: sem a rendőrök, sem az egészségügyi hatóságok, sem a kormányzat – mondta a BBC-nek.
Uttar Pradesben válságosra fordult a helyzet
India legnépesebb északi tagállama Uttar Prades 240 millió lakosával. Önálló országként a világ öt legnépesebb államai közé kerülhetne be – többen élnek itt, mint Pakisztában vagy Brazíliában. Viszonylag jól vészelte át az első hullámot: tavaly óta csupán 850 ezer fertőzöttet, és népességarányosan nagyon kevés, 9830 halottat regisztráltak.
A járvány második hulláma és a mutálódó koronavírus azonban térdre kényszerítette a Nepállal szomszédos indiai államot. Az indiai variáns tüskéi két helyen is módosultak, a vírus így nemcsak gyorsabban terjed, de ellenállóbb is a vakcinákkal szemben. A szakemberek szerint ma már az ország egyes területein a megbetegedések 60 százalékát ez a variáns okozza. Az új törzs ráadásul aggasztóan gyorsan terjed a világban is: Angliában, Németországban, Dániában és Belgiumban is azonosították már.
Az indiai tesztközpontok túlzsúfoltak, a kórházak bejáratánál visszafordítják a betegeket, a halottakat égető máglyákat a nap 24 órájában nem oltják el Lucknow-ban, a tagállam székvárosában. Az 1,3 milliárd lakosú Indiában egyébként vészesen terjed a járvány; naponta csaknem 300 ezerrel nő a regisztrált fertőzöttek száma.
Elképzelhetetlen állapotok uralkodnak – mondta Davinder Prasad. A Nagy-Britanniában élő férfi szívrohamot szenvedő nővérét látogatta meg, és az utolsó pillanatban, a határok lezárása előtt tért vissza Indiából.
„Hogyan lehet betartani a távolságtartás 2 méteres szabályát egy túlzsúfolt országban? India 1,3 milliárd lakosa 2 méteres távolságtartással lefedné az egész földet” – mondta kissé túlozva, savanyú mosollyal Prasad, aki szerint hazájára minden idők legsúlyosabb válsága vár.
Fojtogató oxigénhiány
Huszonketten haltak meg a Mumbaihoz közeli, nyugat-indiai Nashik kórházában, ahol szivárgott a központi oxigéntartály. Az áldozatok fele, 11-en épp lélegeztetőgépre voltak kötve, amikor a szivárgás miatt leállt az oxigénellátás.
Egészségügyi oxigénhiány fenyegeti a főváros, Új-Delhi kórházait, ahol az utolsó készleteket élik fel. A koronavírus „vihara” tombol – jelentette ki Narendra Modi. Új-Delhiben egy hétig tartó szigorú korlátozásokat rendeltek el.
A miniszterelnök közölte: a szövetségi kormány minden megtesz annak érdekében, hogy növelje a kórházi kapacitásokat, és ellássa a kórházakat a szükséges, vírusellenes gyógyszerekkel, illetve a létfontosságú oxigénnel.
„India nem tanult más országok, Brazília vagy az Egyesült Királyság példájából" - ezt állítja Bhramar Mukherjee.
A Michigani Egyetem biostatisztikusa szerint Indiát teljesen felkészületlenül érte a járvány újabb hulláma.
Szinte az ország teljes területén tombol a járvány – állapítja meg a The Times of India. Az országban eddig összesen 182 ezer áldozata volt a koronavírus-fertőzésnek.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.