Ukrajnában csütörtökre tovább gyorsult a koronavírus-fertőzés terjedése, több mint 16 ezer új beteget jegyeztek fel, mintegy négyezerrel többet a megelőző napinál, a halálos áldozatok száma ismét több mint négyszázzal nőtt, és velük a járvány tavaly tavaszi kezdete óta elhunytak száma mostanra meghaladta a 41 ezret.
A hivatalosan közölt adatok alapján az elmúlt napban 16 235 új esettel 1 990 353-ra nőtt az azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig 470-nel 41 266-ra - írja az MTI.
A halálos áldozatok száma hétfőre lépte át a negyvenezres határt,
a harmincezret pedig egy hónapja, március 22-én haladta meg.
Eddig 1 533 303-an gyógyultak meg, közülük az elmúlt napban csaknem 19 ezren, így most az aktív betegek száma a megelőző két naphoz hasonlóan megint csökkent, mintegy háromezerrel 415 784-re.
Kórházba az elmúlt napban viszont megint sok, 3904 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteg került, számuk a megelőző napon is 4400 fölötti volt.
A legtöbb új beteget, 1673-at ismét az ország legfertőzöttebb területén, a fővárosban, Kijevben jegyezték fel.
Viktor Ljasko országos tisztifőorvos, az egészségügyi miniszter helyettese csütörtökön a Facebookon közölte, hogy mostantól vállalatok dolgozói is feliratkozhatnak csoportosan koronavírus elleni védőoltásra, ha a jelentkezők létszáma egy cégnél eléri legalább az ötvenet.
Az oltások beadásához mobil oltócsapatok fognak kimenni a vállalatokhoz.
Egy oltócsapat egy nap alatt mintegy száz embert tud beoltani.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök telefonon beszélt szerdán Antonio Guterres ENSZ-főtitkárral, akinek kifejezte aggodalmát a koronavírus elleni vakcinák nem egyenletes elosztása miatt a világ országai között - tájékoztatott az elnöki iroda.
Megvitatták az utóbbi időben a Donyec-medencében, illetve az ukrán határ mentén az orosz csapatösszevonások miatt kiéleződött helyzetet. Zelenszkij jelezte, hogy egyetért a főtitkárnak a koronavírus-járvány miatti globális tűzszünetre tett felhívásával.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A rendkívüli intézkedések legalább augusztus 2-ig maradnak érvényben, miközben a kormány már a rendszer átalakításán is dolgozik.
"Mindez komoly kockázatot jelent Ukrajna számára" - állapította meg az elnök.
Az izraeli döntés egyértelmű jelzés más kormányok hajóüzemeltetői és a biztosítótársaságok számára, és bizonyítja Ukrajna jogi és diplomáciai lépéseinek hatékonyságát.
Munkácson végső búcsút vettek Budkai Petrótól, aki 568 napig eltűntként szerepelt.
A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.
A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.
Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.
A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.
A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.
Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.