Ukrajnában péntekre tovább gyorsult a koronavírus-fertőzés terjedése, csaknem 17,5 ezer, a megelőző napinál mintegy ezerrel több új beteget és ismét négyszáz fölötti elhunytat jegyeztek fel, velük együtt a járvány tavaly tavaszi kezdete óta a halálos áldozatok száma mostanra meghaladta a 39 ezret. Közben megérkezett az országba az első Pfizer/BioNTech-vakcinaszállítmány.
A hivatalosan közölt adatok alapján az elmúlt napban 17 479 új esettel 1 921 244-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma,
az elhunytaké pedig 438-cal 39 096-ra.
Eddig 1 465 820-an gyógyultak meg, az aktív betegek száma viszont csaknem ötezerrel 416 328-re emelkedett.
Kórházba az elmúlt napban ismét sok, 4348 4229 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteg került, számuk a megelőző napon is csaknem ugyanennyi, 4229, az azt megelőzőn pedig ötezer fölötti volt.
A legtöbb új beteget, 1609-et megint az ország legfertőzöttebb területén, a fővárosban, Kijevben jegyezték fel.
Közben megérkezett pénteken Ukrajnába a COVAX nemzetközi kezdeményezésen keresztül az első szállítmány a Pfizer/BioNTech vállalat által gyártott koronavírus elleni oltóanyagból, 117 ezer dózis - közölte Viktor Ljasko országos tisztifőorvos, az egészségügyi miniszter helyettese.
A Comirnaty elnevezésű vakcinával szombattól kezdik meg az oltásokat elsőként Kijev megyében, vasárnaptól az ország többi régiójában
. Első körben idősotthonok lakóit, utána pedig az állami katasztrófavédelmi szolgálat alkalmazottait és határőröket oltanak be ezzel a vakcinával.
Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter egy tévéműsorban közölte, hogy az ortodox húsvéti és a májusi ünnepek idején különleges rendszer működik majd az országban, ugyanakkor nem fejtette ki, ez mit jelent pontosan, terveznek-e újabb szigorításokat bevezetni országos szinten.
Annyit árult el, hogy a lakosságot folyamatosan kérni fogják az óvintézkedések fokozott betartására, különösen arra, hogy kerüljék a tömeges összejöveteleket.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A rendkívüli intézkedések legalább augusztus 2-ig maradnak érvényben, miközben a kormány már a rendszer átalakításán is dolgozik.
"Mindez komoly kockázatot jelent Ukrajna számára" - állapította meg az elnök.
Az izraeli döntés egyértelmű jelzés más kormányok hajóüzemeltetői és a biztosítótársaságok számára, és bizonyítja Ukrajna jogi és diplomáciai lépéseinek hatékonyságát.
Munkácson végső búcsút vettek Budkai Petrótól, aki 568 napig eltűntként szerepelt.
A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.
A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.
Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.
A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.
A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.
Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.