Második napja száz alatt a koronavírus áldozatainak száma Nagy-Britanniában

MTI

 / Közélet

A brit egészségügyi minisztérium hétfőn ismertetett adatai szerint az elmúlt 24 órában országszerte 65-en haltak meg a koronavírus-fertőzés okozta Covid-19 betegségben.

Hirdetés

Ez a második olyan nap egymás után, amikor nem érte el a százat a nagy-britanniai koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma: vasárnap 82 páciens haláláról érkezett jelentés - írja az MTI.

A brit kormány számítási módszertana

a koronavírus-fertőzés megállapításától számított 28 napon belül bekövetkező haláleseteket veszi figyelembe.

A vasárnapi és a hétfői adatok előtt legutóbb október 9-én volt száz alatt a Covid-19 betegségben egy nap alatt elhunytak száma Nagy-Britanniában.

A szaktárca hétfői tájékoztatása szerint az elmúlt egy hétben 1441-en haltak meg Covid-19 betegség miatt, 755-tel, 34,4 százalékkal kevesebben, mint a múlt hétfőn zárult egyheti időszakban.

A mostani járványhullám januári tetőzésének idején volt olyan időszak, amikor naponta következett be annyi haláleset, mint amennyiről a jelenlegi időszakban egy hét alatt érkezik bejelentés az egészségügyi hatóságokhoz.

A nagy-britanniai halálos áldozatok száma a járvány kezdete óta a hétfői adatokkal együtt 124 566.

A hétfőn zárult egy hétben 41 225 koronavírus-fertőzöttet azonosítottak tesztekkel, 14 634-gyel, 26,2 százalékkal kevesebbet, mint egy héttel korábban.

Az év elején még naponta izoláltak több mint 60 ezer, esetenként 70 ezerhez közeli számú új koronavírus-fertőzöttet Nagy-Britanniában.

Ugyancsak folyamatosan és jelentősen csökken a koronavírus-fertőzés okozta Covid-19 betegség miatt újonnan kórházi kezelésre szorulók száma.

A brit egészségügyi minisztérium hétfői tájékoztatása szerint az elmúlt egy hétben 5416 beteget kellett kórházba szállítani, 2327-tel, 30,1 százalékkal kevesebbet, mint az egy héttel korábbi azonos időszakban.

Matt Hancock egészségügyi miniszter már múlt pénteki sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy ezekben a folyamatokban immár egyértelműen az oltások hatása látszik.

Az egészségügyi minisztérium hétfő este közzétett adatai szerint a nagy-britanniai oltási kampány december 8-i kezdete óta 22 377 255-en kapták meg a koronavírus elleni vakcina első dózisát. A második adagban 1 142 643-an részesültek, vagyis az eddig beadott oltások száma az első és a második dózisokkal együtt meghaladta a 23,5 milliót.

A kormány célkitűzése az, hogy július végére a teljes brit felnőtt lakosság - hozzávetőleg 53 millió ember - megkapja a koronavírus elleni oltást.

Boris Johnson miniszterelnök a Downing Streeten tartott hétfő esti sajtóértekezletén kijelentette: arra kell készülni, hogy az iskolák megnyitásával óhatatlanul növekedni fog a koronavírus-fertőzöttek száma. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy mivel hetente milliók kapják meg az oltást,

a fertőzéssel szembeni immunitás egyre szélesebb körű lesz a brit lakosságon belül.

Jenny Harries angliai tisztifőorvos-helyettes ugyanezen a sajtótájékoztatón elmondta: most már mindegyik országrészben száz alatt van a százezer lakosra jutó koronavírus-fertőzéses esetek száma.

Harries professzor hozzátette ugyanakkor, hogy még erről a szintről is elindulhat egy újabb járványhullám, így egyelőre fenn kell tartani az elővigyázatossági intézkedéseket, köztük az emberek közötti távolságtartást.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.