Ukrajnában kismértékben ismét gyorsult a koronavírus-fertőzés terjedése, keddre több mint 2,6 ezer, a megelőző napinál mintegy ötszázzal több új beteget jegyeztek fel, kórházba viszont a múlt hetinél jóval kevesebben kerültek.
A hivatalosan közölt adatok alapján az elmúlt napban 2656 új esettel 1 249 646-ra nőtt az azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig 127 áldozattal 23 771-re - írja az MTI.
Eddig 1 084 608-an gyógyultak meg, közülük előző nap csaknem kilencezren,
az aktív betegek száma így több mint hatezerrel 141 267-re csökkent.
Előző nap 865 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteg került kórházba. Számuk a múlt héten még kétezer közeli volt.
A legtöbb új beteget, 525-öt az elmúlt napokhoz hasonlóan megint a nyugati országrészben lévő Ivano-Frankivszk megyében jegyezték fel. Az ország legfertőzöttebb területén, a fővárosban 243-mal nőtt az azonosított fertőzöttek száma, meghaladva a 130,5 ezret, az elhunytaké pedig tizeneggyel 2458-ra emelkedett.
Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter egy tévéinterjúban közölte: a kormányzat a mostani adatok és az egészségügy helyzete alapján nem kényszerül arra, hogy májusig szigorítson a jelenleg érvényben lévő karanténkorlátozásokon az országban.
Online tájékoztatóján közölte, hogy tárcája hamarosan elindít egy információs portált, amelyen egy helyen elérhető lesz minden információ a védőoltásokkal kapcsolatosan, beleértve a különböző lakossági csoportok beoltásának szakaszait is.
Hozzátette, hogy ezen a portálon is fel lehet majd iratkozni oltásra, továbbá a házi orvosoknál.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök telefonon beszélt Albert Bourlával, a Pfizer vállalat vezérigazgatójával. Az államfő hivatalos honlapján hétfőn kiadott tájékoztatás szerint utóbbi ígéretet tett: mindent megtesznek azért, hogy mielőbb megérkezzen Ukrajnába a Pfizer/BioNTech koronavírus elleni vakcináinak első szállítmánya.
Az Egyesült Államok kijevi nagykövete pedig arra tett hétfőn ígéretet, hogy Washington segít Ukrajnának az igen alacsony hőmérsékletigényű vakcina tárolásának és szállításának megoldásában.
Az UNIAN hírügynökség emlékeztetett arra, hogy Ukrajnában a hónap közepén szeretnék elkezdeni a lakosság beoltását. Ehhez december végén írt alá a kormány megállapodást a Sinovac kínai vállalattal mintegy 1,9 millió dózis megvásárlásáról.
Január végén az egészségügyi tárcánál bejelentették, hogy Ukrajna bekerült azon országok közé, amely a COVAX nemzetközi kezdeményezésen keresztül az elsők között kapnak Pfizer/BioNTech gyártású vakcinát, és már jóváhagyták 117 ezer dózis szállítását Ukrajnának.
Ezen felül február közepe és az év második negyedének vége között várható 2,2-3,7 millió közötti dózis az AstraZeneca vállalattól.
Az ukrán vezetés folyamatosan tárgyal további oltóanyagok beszerzéséről is.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.