Koronavírus: Meghaladta a tízmilliót a beadott oltások száma Nagy-Britanniában

MTI

 / Közélet

A kedden ismertetett legfrissebb adatok szerint meghaladta a tízmilliót a koronavírus ellen beadott oltások száma Nagy-Britanniában.

Az újonnan kiszűrt fertőzöttek, a kórházi kezelésre szorulók és a halálozások száma egyaránt jelentős ütemben csökken - írja az MTI.

 A brit egészségügyi minisztérium kedd esti ismertetése szerint a december 8-án indult oltási kampány kezdete óta 9 646 715-en kapták meg a koronavírus elleni oltóanyag első adagját,

a második dózisban 496 796-an részesültek.

Így az eddig beadott oltások száma az első és a második dózissal együtt 10 143 511.

Matt Hancock egészségügyi miniszter keddi alsóházi tájékoztatóján elmondta: a legveszélyeztetettebb lakossági csoportba tartozó 80 éven felüli korosztály tagjainak 90 százalékát, a 70 és 80 év közötti korcsoportba tartozóknak a felét már beoltották.

A brit kormány eddig 407 millió dózist rendelt hét gyártótól a koronavírus elleni vakcinából.

Ez azt jelenti, hogy a 68 milliós brit lakosságot - fejenként két dózissal számolva - háromszor lehet teljesen átoltani a koronavírus elleni oltásokból London által eddig megrendelt mennyiséggel. A valós szorzó ennél is nagyobb, mivel a jelenlegi tervekben a felnőtt lakosság beoltása szerepel.

A hivatalos célkitűzés az, hogy február 15-ig a legveszélyeztetettebb lakossági csoportok mindegyik tagja - több mint 15 millió ember - megkaphassa a koronavírus elleni oltásnak legalább az első dózisát, őszre pedig a teljes felnőtt brit lakosság részesüljön a vakcinából.

A kedd este ismertetett adatsor szerint az elmúlt 24 órában 16 840 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak szűrővizsgálatokkal országszerte.

Az év elején még szinte minden nap 60 ezret messze meghaladó, esetenként 70 ezerhez közeli napi új fertőzöttet szűrtek ki Nagy-Britanniában.

A szaktárca adatai szerint a kedden zárult egy hétben 162 877 koronavírus-fertőzöttet azonosítottak tesztekkel, 60 021-gyel, 26,9 százalékkal kevesebbet az egy héttel korábbi azonos időszakban kimutatott új fertőződések számánál.

Az elmúlt egy hétben 20 923 pácienst kellett kórházba szállítani a koronavírus-fertőzés okozta Covid-19 betegség miatt, 5997-tel,

22,3 százalékkal kevesebbet, mint egy héttel korábban.

A brit kormány számítási módszertana szerint - amely a koronavírus-fertőzés megállapításától számított 28 napon belül bekövetkező haláleseteket veszi figyelembe - a kedden zárult egy hétben 7851 páciens haláláról érkezett jelentés.

Ez azt jelenti, hogy a Covid-19 betegség okozta nagy-britanniai halálozások heti száma 841-gyel, 9,7 százalékkal csökkent az előző héttel összevetve.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.