Tovább lassult Lengyelországban a koronavírus-járvány, hétfői adatok szerint 2503 új esetet regisztráltak egy nap alatt, ami a legkevesebb október eleje óta, és csökken a kórházban kezeltek száma is.
Mateusz Morawiecki kormányfő újabb korlátozások feloldását helyezte kilátásba - írja az MTI.
Az új igazolt fertőzések száma hétfőn 171-gyel kevesebb volt, mint egy héttel ezelőtt.
Az előző hetekhez hasonlóan, a következő napokban a kimutatott fertőzések bizonyos növekedése várható, ami a kevésbé intenzív hétvégi teszteléssel függ össze.
Kifejezetten a Covid-19 miatt egy nap alatt 9 ember, a Covid-19 és más betegségek együttes megléte miatt pedig 33 ember hunyt el.
A kórházakban 13 507 vírusfertőzöttet ápolnak, 1037-tel kevesebbet, mint egy héttel ezelőtt. A betegek közül 1385-en szorulnak lélegeztetőgépre, ami 82-vel kevesebb, mint a múlt hétfőn.
Hétfő délelőtti adatok szerint december 27. óta 1 176 904 vakcinát adtak be, közülök 200 536 már a második dózis volt.
Az akadozó európai uniós vakcinabeszerzések kapcsán Piotr Müller kormányszóvivő a közszolgálati rádióban reményét fejezte ki, hogy március végéig sikerül megvalósítani mintegy 3 millió ember beoltását. Ennek előfeltétele, hogy a vakcinagyártók az eredetileg tervezett oltóanyag-mennyiséget, vagyis 6 millió adag kétdózisú vakcinát szállítsanak Lengyelországnak - hangsúlyozta a szóvivő.
Mateusz Morawiecki hétfőn a sziléziai Zabrze városában tett látogatásakor jó előjelnek nevezte,
hogy csökken a kórházi kezelésre, illetve a lélegeztetőgépre szorulók száma.
Amennyiben ez a tendencia folytatódik, még ezen a héten új szabályokat tesznek közzé úgy, "hogy finom, sebészeti módon, de lépésről lépésre" nyissák meg a gazdaságot - jelentette ki. Aláhúzta: a kormány járványkezelési stratégiájában "magas fokú társadalmi fegyelmezettségre" számít a gazdasági nyitás mellett.
Hétfőn Lengyelországban újból megnyíltak a bevásárlóközpontok, engedélyezték a kulturális létesítmények újranyitását, valamint törölték az idősek vásárlási sávját. A többi járványintézkedést viszont február 14-ig meghosszabbították.
Vasárnap este a lengyel agrárügyi tárca beszámolt arról, hogy koronavírust azonosítottak egy észak-lengyelországi nyérctelepen rutinvizsgálat során, ezért elrendelték a helyi állomány leölését. Részletesebb vizsgálati eredmények a jövő héten lesznek ismeretesek.
Ez a nyércek fertőződésének első hivatalosan megerősített lengyelországi esete.
Tavaly novemberben a hatósági vizsgálat nem igazolta szintén észak-lengyelországi nyércek koronavírus-fertőzöttségét, amelyet eredetileg a Gdanski Orvostudományi Egyetem kutatói állapítottak meg.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.