Horvátországban meghaladta az ötezret a koronavírus-fertőzésben elhunyt áldozatok száma - derült ki a válságstáb vasárnapi jelentéséből.
A vendéglátósok a tilalom ellenére nyitásra készülnek - írja az MTI.
Horvátországban az utóbbi 24 órában 336 új fertőzöttet azonosítottak,
a járvány kezdete óta számuk elérte a 232 426-ot.
Egy nap alatt 29 újabb beteg halt bele a fertőzés okozta Covid-19 betegség szövődményeibe, a halottak számát 5027-re emelve. Kórházban 1275 beteget ápolnak, közülük 113-an vannak lélegeztetőgépen. Az aktív esetek száma 2923.
Bár az országban heti és napi szinten is csökkent az újonnan fertőzöttek száma, a válságstáb a következő két hétben nem léptet életbe újabb enyhítéseket.
A vendéglátósok azonban egyre elégedetlenebbek a kialakult helyzettel. A pénzügyminisztérium adatai szerint a vendéglátóegységek forgalma decemberben 80 százalékkal esett vissza tavaly ugyanezen időszakhoz viszonyítva, és 11 ezer ember vesztette el munkáját.
Zágrábban száz, országszerte ötezer kávézó és étterem tervezi, hogy a korlátozások ellenére tiltakozásul hétfőn kinyit.
A vendéglátósok országos egyesület türelemre intette a tulajdonosokat. Mint mondták, a járványügyi szabályok megszegéséért 20-tól 70 ezer kunáig (1-3 millió forint) terjedő pénzbírság is kiszabható, valamint három év börtönbüntetésre is ítélhetik a felelős személyeket.
Horvátországban a biztonsági intézkedések főleg a rendezvényeken részt vevők számának korlátozásában merülnek ki, valamint november közepe óta zárva tartanak a vendéglátóhelyek.
Csak a szállodák tarthatnak nyitva, de csak saját vendégeiknek szolgálhatnak fel ételt és italt.
A kávézók azt sérelmezik a leginkább, hogy míg a benzinkutak, pékségek és a trafikok is árusíthatnak kávét vagy meleg italt elvitelre, addig ők ezt nem tehetik meg.
A szomszédos Szlovéniában vasárnapra 580-nal 166 401-re nőtt a regisztrált fertőzöttek száma.
Az utóbbi 24 órában 13 beteg hunyt el, a járvány halálos áldozatainak száma ezzel 3503-ra emelkedett. A koronavírusos betegek közül 1053-an vannak kórházban, 165-en intenzív osztályon. Az aktív fertőzöttek száma 17 244.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.