Ukrajnában ismét sokan haltak bele egy nap alatt a betegségbe

MTI

 / Közélet

Ukrajnában továbbra is súlyos a koronavírusjárvány-helyzet, szerdára is több mint négyezer új beteget jegyeztek fel, megint kétszáznál többen haltak meg egy nap alatt, és több mint kétezren kerültek kórházba.

A hivatalosan közölt adatok alapján az elmúlt napban 4383 új esettel 1 172 038-ra nőtt az azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig 212 áldozattal 21 258-ra - írja az MTI.

Eddig 900 749-en gyógyultak meg, közülük előző nap több mint 14,5 ezren,

az aktív betegek száma így több mint 10,3 ezerrel 250 031-re csökkent.

Az elmúlt napon az országban ismét sok, 2011 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús új beteg került kórházba.

A legtöbb új beteget, több mint hatszázat megint az ország legfertőzöttebb területén, a fővárosban jegyezték fel. Kijevben velük együtt Vitalij Klicsko főpolgármester tájékoztatása szerint az azonosított fertőzöttek száma meghaladta a 124 ezret, az elhunytaké 16-tal 2227-re nőtt.

A Rejting neves közvélemény-kutató központ január 14-16. között végzett felmérése szerint - amelynek eredményét szerdán hozták nyilvánosságra - az ukránoknak több mint a fele, 52 százaléka nem akarja beoltatni magát koronavírus ellen, akkor sem, ha ingyen megkaphatja a vakcinát. Ingyenesség esetén 43 százalékuk kész beoltatni magát.

Amennyiben az oltóanyag hozzáférhető lesz a patikákban, 39 százalék kész beoltatni magát, 56 százalék viszont nemleges választ adott.

A szociológusok rámutattak, hogy novemberben még 55 százalék támogatta az ingyenes oltást, ehhez képest ez jelentős visszaesés. Kismértékben nőtt viszont azoknak az aránya, akik fizetés ellenében készek beoltatni magukat. Az oltást főleg a körépkorúak, azaz a 30-49 évesek, a nők, illetve a kisvárosokban élők ellenzik.

Viktor Ljasko országos tisztifőorvos, az egészségügyi miniszter helyettese közben egy tévéműsorban közölte,

hogy a koronavírus ellen beoltott ukrán állampolgárok majd egy speciális elektronikus adatbázisba kerülnek,

ami alapján az orvosok utána oltási igazolást állíthatnak ki számukra.

Szavai szerint az állam abban érdekelt, hogy minél többen ingyenesen kapják meg az oltást, beleértve az összes kiskorút. Önköltségesen oltóanyaghoz az év második felénél előbb bizonyosan nem juthatnak az emberek Ukrajnában - tette hozzá.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.