Koronavírus: Meghaladta a 75 ezret a halottak száma Olaszországban

MTI

 / Közélet

Meghaladta a 75 ezret az új koronavírus-járványban meghalt betegek száma az olasz egészségügyi minisztérium vasárnap esti adatai szerint, miközben a kormány a január 7-ig bevezetett szigorú korlátozások meghosszabbítását mérlegeli.

Az elmúlt 24 órában 347 beteg halt meg a korábbi 364 után - írja az MTI.

A halottak száma tavaly február vége óta elérte a 75 332-t.

Közülük több mint 33 ezer beteg a járvány első, tavaszi időszakában halt meg, a járvány második hulláma ennél is több halottat követelt.

Egy nap alatt valamivel több, mint 14 ezer új beteget szűrtek a szombaton regisztrált majdnem 125 ezerhez képest.

Az aktív betegek száma továbbra is meghaladja a félmilliót,

kórházban több mint húszezer fertőzöttet kezelnek, több mint kétezren vannak lélegeztetőgépen.

Az adatok azt mutatják, hogy az októbertől bevezetett korlátozásokkal jelentősen csökkent a kórházak telítettsége, de a járványgörbét nem sikerült ugyanilyen mértékben laposítani.

A december 24. és január 6. között bevezetett országos zárlatot hétfőn egy napra részben feloldják a tartományokon belüli közlekedés biztosítására. Így hazatérhetnek azok, akik az ünnepeket nem megszokott lakóhelyükön töltötték.

Hétfőn napközben felfüggesztik a kijárási tilalmat, és nyitva tartanak az üzletek is. 

Január 5-én és vízkereszt ünnepén viszont ismét országos zárlat lép életbe. 

A kormány vasárnapi ülésén egyeztettek a január 7. után várható intézkedésekről. Sajtóértesülések szerint az ünnepek alatti korlátozások egy részét egészen január közepéig meghosszabbítják.

A tervek szerint továbbra is járvány-veszélyességi fokozatok szerint osztályozzák a tartományokat, amelyeket vörös, narancssárga és sárga színnel jelölnek meg.

Egyelőre nem született döntés arról, hogy január 7-én újraindul-e a tantermi oktatás a tizennégy év feletti tanulók számára.

Olaszországba eddig mintegy félmillió vakcina érkezett, és vasárnap estig több mint 84 ezer embert oltottak be. Jelentős tartományi különbségek vannak az oltási sebességben: a 5,8 millió lakosú Lazióban több mint 17 ezer embert oltottak már be, ezzel szemben a járvány első számú gócpontjaként ismert Lombardiában alig valamivel több, mint kétezren részesültek az oltásban.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.