Ismét gyorsult a koronavírus-fertőzés terjedése Ukrajnában, keddre az előző napi, kevesebb mint kilencezerről megint csaknem 11 ezerre emelkedett a regisztrált új betegek száma, viszont ismét többen gyógyultak meg, mint ahányan elkapták a vírust.
A hivatalosan közölt adatok alapján az elmúlt napon 10 811 esettel 832 758-ra nőtt az azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig újabb 195 áldozattal 13 928-ra - írja az MTI.
Eddig 436 564-en gyógyultak meg, közülük előző nap csaknem 13 ezren,
az aktív betegek száma így most több mint kétezerrel 382 266-ra csökkent.
A múlt héten három napon is előfordult, hogy az aktív betegek száma csökkent, vasárnap azonban ismét nőtt.
Nem javul viszont a helyzet az ország legfertőzöttebb területén, a fővárosban, Kijevben, ahonnan folyamatosan a legtöbb új beteget jelentik.
Vitalij Klicsko főpolgármester tájékoztatása szerint Kijevben most is 1475-tel nőtt az igazolt fertőzöttek száma, és velük eddig már csaknem elérte a 83 ezret, az elhunytaké pedig 23-mal 1464-re emelkedett.
Az elmúlt napon 1319 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteg került kórházba.
Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter napi tájékoztatóján arról beszélt, hogy tárcája kidolgozta a lakosság koronavírus elleni beoltásának ütemtervét, és meghatározta az elsőként beoltandó csoportokat.
Ezekbe az egészségügyi alkalmazottak, pedagógusok, rendőrök, a krónikus betegek és a hatvan évesnél idősebbek tartoznak majd - idézte szavait az UNIAN hírügynökség.
Sztepanov elmondta, hogy várakozásaik szerint Ukrajna a jövő év első felében - az első negyedév végén vagy a második negyedév elején - kap nyolcmillió dózis oltóanyagot a COVAX nevű finanszírozási alapon keresztül, amelyet az Egészségügyi Világszervezet hozott létre a koronavírus elleni védőoltásokhoz való méltányos hozzáférés biztosítására.
A miniszter hangsúlyozta: azon vannak, hogy ez minél hamarabb megtörténjen.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.