Naftali Bennett izraeli miniszterelnök karanténba vonult a kormányülés közepén, miután a lányáról kiderült, hogy koronavírus-hordozó - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet vasárnap. A kormányfővel napközben készített PCR-teszt eredménye negatív lett.
A Golán-fennsíkon tartott vasárnapi kormányülés közepén derült ki, hogy a kormányfővel egy háztartásban élő 14 éves kislánya megfertőződött a vírussal, s ezért Bennett távozott a megbeszélésről, és házi karanténba vonult az előírásoknak megfelelően. Bennett lányát júniusban beoltották a koronavírus ellen - írja az MTI.
A kormány Gideon Szaár igazságügyi miniszter vezetésével folytatta a tanácskozást.
Vasárnap reggel az ülés előtt antigéntesztet végeztek Naftali Bennetten a kormány többi tagjával együtt, és akkor negatívnak találták. A miniszterelnökön később PCR-tesztet is végeztek, melynek eredménye a vasárnap esti közlés szerint negatív lett. A kormányfő mindazonáltal elővigyázatosságból egyelőre elszigeteltségben marad - közölte a hivatala. Bennett augusztus 20-án kapta meg a koronavírus elleni emlékeztető oltást.
Jifat Sasa-Bitton oktatási miniszter kislányáról is kiderült, hogy koronavírussal fertőződött, és ezért ő már el sem utazott a Golán-fennsíkra, hanem házi karanténban várja a reggel elvégzett PCR-teszt eredményét.
Az izraeli közegészségügyi szolgálat vezetője, Saron Elrai-Price az országos szakértői kabinet ülésén az omikron vírusváltozat külföldi terjedését ismertette, és felhívta a figyelmet, hogy jelentős növekedést tapasztaltak Dél-Afrikában és New Yorkban a gyerekeknél a kórházi ellátást igénylő esetek számában.
A hatóságok megpróbálják megfékezni a vírus terjedését, és ezért új szabályokat vezettek be az oktatási rendszerben. Az erősen fertőzött "piros" vagy közepesen fertőzött "narancssárga" településeken a 7-12. osztályokban csak akkor tarthatnak a gyerekek részvételével tanítást, ha a tanulók legalább 70 százaléka kapott már legalább egy adag vakcinát.
Ellenkező esetben át kell térniük a távoktatásra.
Izraelben a "közlekedési lámpás" besorolással minden település 0 és 10 közötti pontszámot kap több tényező alapján. A 10 000 lakosra jutó új fertőzések számát, a pozitív tesztek arányát, a fertőzés növekedésének ütemét és az új fertőzések számát súlyozzák. Ennek alapján "piros", "narancssárga", "sárga" vagy szinte fertőzésmentes, "zöld" jelet kapnak a városok és a falvak.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.