Nőtt a beoltottak száma Szlovéniában, miután a kormány a múlt héten szigorított a járványügyi intézkedéseken - derült ki a válságstáb hétfői jelentéséből.
Szeptember 13-19. között 84 ezerrel nőtt az újonnan beoltottak száma az országban, ilyen heti adatra június eleje óta nem volt példa - írja az MTI.
Megváltozott a vakcinák iránti kereslet is.
A Pfizer/BioNTech-féle vakcinát továbbra is sokan kérik, de az elmúlt két hétben a legtöbben a Johnson & Johnson leányvállalata, a Janssen egyadagos koronavírus elleni vakcinájával olttatták be magukat, mert ennek felvétele időpontjától a beoltottak már jogosultak a védettségi igazolásra.
A kormány döntése értelmében múlt szerdától mindenkinek rendelkeznie kell QR-kóddal ellátott Covid-igazolvánnyal az állami és a magánszektorban egyaránt. Ez vonatkozik az ügyfelekre is. Bárki, bármilyen szolgáltatást vesz igénybe, ahhoz oltási, vagy gyógyulást tanúsító igazolást, vagy negatív tesztet kell felmutatnia. Kivételt képeznek az alapvető élelmiszereket forgalmazó üzletek, illetve gyógyszertárak, de csakis abban az esetben, ha nem bevásárlóközpontokban működnek.
Novembertől pedig az állami hivatalokban már nem lesz elég a negatív teszt. Csakis oltási, vagy gyógyulást tanúsító igazolással végezhetik a munkájukat a dolgozók. Az alkalmazottaknak szeptember végéig fel kell venniük a koronavírus elleni védőoltás első dózisát, a másodikat pedig legkésőbb november 1-jéig. Ez a rendelet vonatkozik a rendőrségre, a hadseregre és a minisztériumokra is.
A valamivel több mint kétmillió lakosú Szlovéniában eddig 1 088 157-en kaptak védőoltást, közülük 968 683-an már a második adagot is.
Ez az oltásra jogosult lakosság 52, illetve 46 százaléka.
Hétfőre 291 új koronavírus-fertőzöttet szűrtek ki az országban. A vírus okozta Covid-19 betegség szövődményeiben az elmúlt napon öt beteg halt meg. A koronavírusos betegek közül 363-an vannak kórházban, 97-en intenzív osztályon.
A szomszédos Horvátországban az elmúlt 24 órában 264 új esetet azonosítottak. A vírus okozta betegségben az elmúlt napon 14-en haltak meg. Kórházban 695 beteget ápolnak, 85-en vannak lélegeztetőgépen.
A valamivel több mint négymillió lelket számláló Horvátországban eddig 1 782 796-an kaptak védőoltást - a jogosultak 43,9, a felnőtt lakosság 52,7 százaléka -,
közülük 1 671 137-en már a második adagot is felvették.
Mindkét említett országban kevesebb tesztet végeztek a hétvégén, mint a hétköznapokon szoktak. Ugyanakkor péntekhez képest Horvátországban és Szlovéniában is nőtt a kórházban és az intenzív osztályon kezelt betegek száma.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.