Dániában pénteken megszüntetik a maradék, koronavírus-járvány miatt hozott korlátozó rendelkezéseket is a magas átoltottságnak köszönhetően.
A korlátozások lejártával az embereknek többé nem kell felmutatniuk a védőoltást igazoló kártyájukat az olyan tömegrendezvényeken, mint például a futballmeccsek, sem a nemrég újranyitott éjszakai szórakozóhelyeken - írja az MTI.
Az éjszakai élet szeptember elején, másfél éves kihagyás után indult újra az országban,
de az ekkor megnyitó helyeken a belépést még védettséghez, immunitáshoz vagy negatív teszteredményhez kötötték.
Magnus Heunicke egészségügyi miniszter már augusztusban bejelentette, hogy az enyhítéseket a beoltottak magas száma teszi lehetővé.
Mostanra az országban élő 12 éven felüliek több mint 83 százaléka megkapta a vakcina mindkét adagját.
Érvényben maradnak mindazonáltal a járványügyi szabályok a külföldről érkezők esetében: sokakra még mindig kötelező tesztelés és karantén vár attól függően, hogy milyen besorolású államból érkeznek Dániába.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.