Csak csordogálnak a vakcinák a szegény országokba

MTI

 / Közélet

Már több mint 36 millió dózis koronavírus elleni vakcinát juttattak el 86 országba a COVAX-program keretében – jelentette be hétfőn az ENSZ-főtitkár szóvivője, hozzátéve, hogy további 201 millió dózist szeretnének szétosztani május végéig.

Hirdetés

Az oltóanyag méltányos elosztására létrehozott programon keresztül Stéphane Dujarric szerint

egyebek közt Algéria több mint 36 ezer, Laosz pedig több mint 130 ezer vakcinához jutott,

és a délkelet-ázsiai országba májusban további 350 ezer dózis érkezik - írja az MTI.

A szóvivő mindazonáltal felhívta a figyelmet arra, hogy a vakcinák elosztása körül még mindig sok az egyenlőtlenség, és pénzügyi támogatást kért a COVAX-programhoz, amely az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által a koronavírus elleni védőoltások és gyógyszerek kifejlesztésének felgyorsítására létrehozott, ACT-A nevű ENSZ-program része.

Amina Mohammed ENSZ-főtitkárhelyettes március végén szintén azt közölte, hogy a vírus elleni oltóanyagkészlet 60 százalékát „alig egy maroknyi ország" foglalta le, és elképzelhető,

hogy néhány fejlődő ország 2024 előtt nem jut vakcinához.

Az ACT-A részéről korábban bejelentették, hogy az eddig beérkezett mintegy 11 milliárd dollár pénzügyi támogatás mellett további, több mint 22 milliárd dollárra van szükségük ahhoz, hogy egyebek közt körülbelül 2 milliárd vakcinadózist, illetve 900 millió vírustesztet juttassanak el a nélkülöző országokba.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.