Világszerte arra keresik a megoldást, hogyan lehetne rövid idő alatt felpörgetni a koronavírus elleni oltóanyaggyártást.
Franciaországban például heteken belül beindulhat a Moderna oltóanyagának gyártása, és áprilistól a Pfizeré.
Németországban is épül már egy oltóanyaggyár, de például az óceán túloldalán Kanada is beindítja a saját gyártást – írja a Hirado.
Már az új koronavírus-variánsok elleni vakcinán dolgoznak az Oxfordi Egyetem és az Astra Zeneca kutatói. A brit–svéd gyógyszergyár vezetői szerdán közölték, hogy valószínűleg őszre elkészül az új generációs oltóanyag. A kutatócsoport ugyanakkor beszámolt arról is, hogy az eddigi eredmények alapján a közösen kifejlesztett vakcina megakadályozza a fertőzés okozta súlyos betegségek kialakulását.
Már az első adag biztosítja a védelmet a megbetegedés ellen, és ez rendkívül jó hír.
A beoltottak körében elvégzett PCR-tesztek jelentős hányada negatívnak bizonyult, így ők nem adják tovább a fertőzést, és ez érezhetően lassítani fogja a járványt – magyarázta Andrew Pollard, a kutatócsoport vezetője, aki ugyanakkor hangsúlyozta: egészen addig, amíg az oltások ki nem alakítják a közösségi immunitást, ők maguk is azt javasolják, hogy mindneki válzozatlanul folytassa a védekezést.
A brit egészségügyi miniszter szerint az oxfordi kutatások eredménye a londoni kormány stratégiáját is igazolja.
„Teljes mértékben alátámasztja azt a döntést, hogy az úgynevezett megerősítő oltást ne az eredetileg javasolt három hét után adjuk be, hanem várjunk 12 hétig” – mondta Matt Hanckok. Az Egyesült Királyságban épp szerdán jelentették be, hogy az oltási kampány fontos mérföldkőhöz érkezett: már tízmillióan megkapták a vakcina első adagját, és csaknem félmillióan a második oltást is.
Közben Izraelben csütörtöktől már a 16. életévüket betöltött fiatalok számára is biztosítják a vakcinát. A közel-keleti ország oltókampánya rendkívül sikeresnek bizonyult, népességarányosan mostanáig itt kapták meg legtöbben a koronavírus elleni vakcinát. Oltóanyagból nincs hiány, így van, ahol már az elmúlt napokban is fogadták a fiatalokat.
Az európai uniós tagállamokba viszont egyelőre akadozva érkeznek a vakcinaszállítmányok, mivel kicsi a rendelkezésre álló gyártókapacitás. Ezért március elején négy franciaországi telephelyen is megkezdődik a koronavírus elleni oltóanyag előállítása.
Erről állapodott meg kedd este Emmanuel Macron francia államfő a nagy európai és francia gyógyszeripari vállatok képviselőivel. A szóban forgó üzemekben egyelőre a Pfizer–BioNTech és a Moderna vakcináját gyártják majd.
Az államfő szerint nyár végéig minden francia állampolgár számára biztosítják az oltás lehetőségét.
A tervek szerint júliusig a svájciakat is beoltják, közölte nemrég az alpesi ország egészségügyi minisztere, Alain Berset. Az elmúlt hetekben Svájcban is megjelent a koronavírus új, a korábbinál fertőzőbb variánsa, ami nehezíti az oltás megszervezését. A Boden-tavon ezért egy használaton kívüli kirándulóhajón rendeztek be oltóközpontot.
A 90 éves vizi jármű kikötőről kikötőre halad, fedélzetén óránként 24 ember kaphatja meg a vakcinát. Svájc összesen három gyártótól rendelt oltóanyagot, ám az amerikai Moderna gyógyszeripari vállalat már jelezte, hogy a februárra ígért szállítmányt legkorábban márciusban tudja biztosítani.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.