Megkezdődött hétfőn az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszergyár által a koronavírus ellen közösen kidolgozott oltóanyag nagy-britanniai alkalmazása.
A brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) angliai tagozatának tájékoztatása szerint a világon elsőként az oxfordi illetőségű Brian Pinker kapta meg a vakcinát - írja az MTI.
Pinker 82 esztendős és dialíziskezelésre szorul,
ezért két szempontból is a veszélyeztetett és így az elsők között oltandók csoportjába tartozik.
A brit kormány egyesített oltásügyi bizottsága (Joint Committee on Vaccination and Immunisation, JCVI) által még tavaly felvázolt elsőbbségi lista korosztályok és egészségi állapot szerint sorolja veszélyeztetettségi csoportokba a lakosságot, és a 80 éven felüliek, a krónikus egészségi gondokkal küszködők, valamint az egészségügyi és a gondozói szolgálatok dolgozói a legmagasabb elsőbbségi csoportba tartoznak.
Az Oxford/AstraZeneca-vakcina - amelynek forgalmazását a múlt héten engedélyezte a brit gyógyszerfelügyeleti hatóság (MHRA) - a második oltóanyag a Pfizer és a BioNtech közös vakcinája után, amelynek nagy-britanniai alkalmazása megkezdődött.
Az Oxford/AstraZeneca-vakcina komoly előnye, hogy szállítás közben sem igényel mélyfagyasztást,
a gyártástól a felhasználásig normál hűtőszekrény-hőmérsékleten tartható.
A Pfizer és a BioNTech oltóanyagát mínusz 70 fokon kell tárolni szállítás közben, bár a kiszállítás után öt napig ez a vakcina is normál hűtőszekrény-hőmérsékleten, 2-8 fokon tárolható.
A brit kormány a Pfizer/BioNTech-vakcinából eddig 50 millió, az Oxford/AstraZeneca-oltóanyagból százmillió adagot kötött le.
Nagy-Britanniában december 8-án kezdődött a tömeges oltási kampány, és Matt Hancock brit egészségügyi miniszter az új év első napján közölte, hogy elérte az egymilliót a beadott oltások száma.
Hancock a BBC brit közszolgálati televízió hétfői magazinműsorában az Oxford/AstraZeneca-vakcina alkalmazásának elkezdését kommentálva kijelentette,
hogy "lesz még néhány kemény hét", de az oltóanyagok már a kiutat jelentik a koronavírus-járványból.
A brit adagolási menetrend átalakítására utalva a miniszter azt monda: most már tudható, hogy az első dózis is védelmet nyújt, ezért a második adag beadásával lehet akár 12 hetet is várni.
Az eddig engedélyezett két vakcinából két adagot kell beadni. A JCVI ajánlására azonban a brit kormány a második dózis lehető leggyorsabb beadásáról arra helyezte át a hangsúlyt.
Ennek célja az, hogy a legveszélyeztetettebb lakossági csoportok tagjai közül minél többen minél hamarabb megkapják az első adagot, és így gyorsan kialakuljon náluk a koronavírus-fertőzés okozta súlyos megbetegedés elleni védettség.
Ennek alapján az eddigi háromhetes időkülönbség helyett az első dózis beadását 12 héten belül követheti a második adag beadása.
Chris Whitty angol, Michael McBride észak-írországi, Gregor Smith skóciai és Frank Atherton walesi tisztifőorvos, valamint Jonathan Van-Tam angliai tisztifőorvos-helyettes az egészségügyi minisztérium által a múlt héten ismertetett közös állásfoglalásában közölte: a megbetegedés elleni kezdeti védelem jelentős részben már az első dózis beadása után kialakul.
A tisztifőorvosok állásfoglalása szerint közegészségügyi szempontból nyilvánvalóan sokkal előnyösebb, ha a következő két-három hónapban - az első dózis mielőbbi beadására áthelyezve a hangsúlyt - kétszer annyi embert lehet beoltani, mint az, ha a két dózis minél gyorsabb beadására koncentrálva feleannyi ember kaphatja meg a vakcinát.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.