Az egészségügyi és biztonsági alkalmazottakkal indul a koronavírus elleni oltási kampány a Vatikánban, a vakcina megfelelő hőmérsékletű tárolásához külön hűtőberendezést szereztek be – közölte Vatikánváros egészségügyi és higiéniai hivatala szombaton.
A közlemény szerint a koronavírus elleni oltási kampány a jövő héten indul,
és január második felére már annyi vakcina érkezik a Vatikánba, amely fedezi a szükségleteket, az egyházi és világi dolgozókat is beleértve - írja az MTI.
Vatikánváros egészségügyi és higiéniai hivatala hangsúlyozta, hogy az oltóanyag megfelelő tárolására az ahhoz szükséges nagyon alacsony hőmérsékletet biztosító hűtőberendezést vásároltak.
A vakcinák beadásában való részvétel önkéntes lesz:
elsőként az egészségügyi és biztonsági alkalmazottakat akarják beoltani, valamint mindazokat, akik a hívőkkel, látogatókkal leginkább kapcsolatban állnak, például a Szent Péter-bazilikában szolgáló őröket vagy a vatikáni posta dolgozóit.
Oltásban részesülnek a Vatikánban dolgozó egyháziak is, elsőként azok, akik az előrehaladott életkoruk miatt veszélyeztetett kategóriába tartozónak számítanak. Az oltóállomást a Vatikán területén található, VI. Pálról elnevezett audiencia-terem előcsarnokában alakítják ki.
A közlemény nem pontosította, hogy a 84 éves Ferenc pápát beoltják-e, és ha igen, ez mikor történik meg.
Olasz sajtóértesülések szerint a Vatikán tízezer adag oltóanyagot rendelt. A Vatikánban dolgozó egyháziak és világiak száma háromezer körül mozog, de a tervek szerint beoltják a dolgozók családtagjait, valamint a már nyugdíjban levő vatikáni dolgozókat is.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.