Ausztrália február 21-től megnyitja határait azon turisták előtt, akik a koronavírus elleni védőoltás mindkét dózisát megkapták – jelentette be hétfőn Scott Morrison ausztrál miniszterelnök.
A hatóságok korábban már lehetővé tették a belépést egyebek között a szakképzett vendégmunkások és a külföldi diákok számára, utazási buborékot vezettek be például Új-Zélanddal - írja az MTI.
A hétfőn bejelentett döntés a fokozatos határnyitás újabb szakaszát jelenti.
Az újabb lazítást azt követően hirdették ki, hogy az ország három, a járvány által leginkább sújtott államában – Új-Dél-Walesben, Victoriában és Queenslandben – csökkent az újonnan regisztrált fertőzöttek száma.
Az országban a 16 év felettiek kilencven százaléka teljesen oltott, és bár a vírus omikron variánsának terjedését egyelőre nem sikerült megakadályozni, a kórházi ápolásra szorulók száma csökkent.
Hétfőn az egészségügyi hatóságok kicsivel több mint 23 ezer új fertőzést jelentettek, míg egy hónappal ezelőtt ez az adat 150 ezer körül volt.
Ausztráliában a járvány kitörését követően 2020 márciusában a világ legszigorúbb határzárát vezették be. Részben ennek köszönhetően sikerült viszonylag alacsonyan tartani a fertőzések és a vírussal összefüggő halálozások számát,
azonban óriási munkaerőhiány keletkezett, és az idegenforgalom is megszenvedte ezt az időszakot.
Morrison hétfőn azt is bejelentette, hogy az ausztrál védelmi erők 1700 embert küldenek az idősgondozási szektorba, ahol a koronavírus-járvány miatt súlyos gondokat okozott a létszámhiány és a zárlatok elrendelése.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.