Mintegy ötezren tüntettek Brüsszelben a belga kormány által a koronavírus-járvány megfékezésére bevezetett intézkedések ellen, a rendbontásba torkollott megmozduláson többeket előállítottak; Belgiumban egy hét alatt 97 százalékkal emelkedett az új fertőzéses esetek száma - közölte a La Libre Belgique című belga napilap vasárnap.
A francia nyelvű napilap jelentése szerint a kora este befejeződött, Együtt a szabadságért jelige alatt meghirdetett tüntetés szervezői úgy vélték, a rendkívüli intézkedések a társadalom polarizálódásához vezetnek, az embereket két csoportra osztják, és feltételessé teszik az alapvető jogokat - írja az MTI.
A beszámoló szerint a megmozdulás résztvevői közé rendbontók keveredtek, akik petárdákat robbantottak, kukákat és kidobott karácsonyfákat gyújtottak fel.
Legkevesebb harminc embert előállítottak.
Emlékeztettek, Brüsszelben több alkalommal vonultak utcára a koronavírus-járvány megfékezése ellen bevezetett intézkedések miatt tiltakozók, az egyik utolsó, november végén tartott megmozduláson több mint 35 ezren vetek részt.
A napilap Alexander De Croo belga miniszterelnököt idézte, aki a VTM nevű flamand nyelvű belga közszolgálati televíziónak adott vasárnapi interjújában azt mondta: "néhány ezren tüntetnek az intézkedések ellen, velük szemben azonban milliók teszik azt, amit kell". Aláhúzta, tüntetni nem tilos, de a lakosság nagyrésze követi a szabályokat.
A belga miniszterelnök a Le Soir című francia nyelvű belga napilapnak nyilatkozva azt mondta: noha a koronavírus omikron variánsának rendkívül gyors terjedése ellenére a korházi ellátásra szorulók száma csökken, szükség esetén a kormány kész azonnali lépéseket tenni. Szavai szerint a kilábalás a járványból hosszadalmas lesz, akár két-három évig is eltarthat. De Croo reményét fejezte ki, hogy a járványügyi mutatók idővel lehetővé teszik a rendkívül szabályok fokozatos feloldását, de - mint mondta - fel kell készülni újabb megszorításokra is.
Az illetékes belga közegészségügyi intézet vasárnapi jelentésében közölte: egyre több koronavírussal fertőzöttet vesznek nyilvántartásba Belgiumban. Az elmúlt hét napban átlagosan 17 555 ember szervezetében mutatták ki a koronavírust Belgiumban, ez egy hét viszonylatában 97 százalékos emelkedés. Emlékeztettek, a december 30-án feljegyezett, akkor kimagaslónak számtó 16 031 új esetet követően hétfőn 27 518,
kedden 28 042, szerdán pedig 25 905 új fertőzöttet vettek nyilvántartásba.
Naponta átlagosan 181 beteget szállítanak kórházba koronavírus-fertőzés miatt Belgiumban, számuk egy hét alatt legkevesebb 15-tel emelkedett. Jelenleg 1851 fertőzöttet ápolnak kórházban, közülük 444-en részesülnek intenzív ellátásban. Átlagosan 22 ember hal meg a fertőzés következtében.
Az utóbbi mutatók csökkenő tendenciát mutatnak - közölték.
A világjárvány kezdete óta 2 millió 231 ezer 686 ember szervezetében mutatták ki a koronavírust, és 28 459 ember halt meg a vírus okozta betegség szövődményeiben Belgiumban.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.