Rohamrendőrök oszlattak fel vasárnap Amszterdamban egy betiltott tüntetést, amelynek résztvevői a koronavírus-járvány nyomán elrendelt korlátozások ellen tiltakoztak.
Az ANP holland hírügynökség beszámolója szerint mintegy kétezren vettek részt a belvárosi Rijksmuseum előtt tartott tiltakozó akción - írja az MTI.
A múzeum előtti tér kiürítését Femke Halsema amszterdami polgármester rendelte el.
Sajtójelentések szerint a legtöbb tüntető eleget tett a rendőrség hangosbeszélőn közölt felszólításának és elhagyta térséget, ugyanakkor tovább vonultak a közeli Vondelparkhoz.
Több száz rohamrendőr volt bevetésen és készültségbe helyezték a vízágyúkat is, ugyanis korábban több tüntetést is tartottak a lezárások ellen, s a megmozdulások néhány helyen erőszakba torkolltak.
Hollandiában december közepétől a koronavírus omikron variánsának megfékezése érdekében ismét lezárások léptek életbe.
Az intézkedések értelmében a nem alapvető fontosságú árucikkeket forgalmazó kereskedelmi egységek január közepéig zárva tartanak,
kettőnél több ember pedig nem gyülekezhet köztereken.
Az oktatási intézményeknek január 9-ig kell zárva tartaniuk, a kabinet január első hetében dönt arról, hogy ezután újraindulhat-e a jelenléti oktatás.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.