Ukrajnában az oltottak számára megmaradhat a megszokott életmódjuk
 / Közélet

Ukrajnában a jövő héttől szigorítanak a járványügyi szabályokon. A tervek szerint hétfőtől az ország a jelenlegi zöld, tehát biztonságosnak mondható járványügyi besorolásból áttér a sárgába, ami főleg a tömegrendezvényeket érinti majd hátrányosan. Közben Ivano-Frankivszk ukrán városban pedig megvonnák az oltatlan koronavírussal fertőzött betegektől az ingyenes kórházi ellátást – írja a Hirado.

Hirdetés

A Kárpátaljával szomszédos Ivano-Frankivszk megyében és annak azonos nevű megyeszékhelyén már kétségbeesett próbálkozások zajlanak az oltási kampány felgyorsítására.

Legutóbb például ezer hrivnyát (körülbelül 12 ezer forintot) ajánlottak minden olyan pedagógusnak, aki felveszi a vakcinát.

Ehhez képest a megyében a kívánt 80 százalék helyett csak az iskolák dolgozóinak 29 százaléka van átlagosan átoltva – mondta K. Debreceni Mihály, a közmédia ukrajnai tudósítója.

Frankivszk polgármestere, Ruszlan Romanovics Marcinkiv úgy próbálja a város lakóit rávenni az oltakozásra, hogy arra utasított, hogy akik nem vették fel a vakcinát és elkapják a vírust, azok számára ne járjon a kórházi kezeléshez anyagi támogatás.

Emellett a polgármester arra is ígéretet tett, hogy

100 ezer hrivnya (mintegy 12 millió forint) jutalmat ad a megyeszékhely vezetése annak a nőnek, aki először teherbe esik a védőoltás felvétele után.

Ukrajnában hatalmas probléma az internetes álhírek terjedése, és „már már babonás oltásellenesség van, és ezért ilyen hétköznapinak nem mondható módszerrel próbálja meg a polgármester eloszlatni azt a tévhitet, mely szerint az oltás meddőséget okozna” – tette hozzá a tudósító.

Az említett városvezető nemrég elbocsátást is ígért azon alkalmazottjainak, akik nem hajlandóak az oltás felvételével példát mutatni a lakosságnak.

Az már biztos, hogy Ukrajnát átsorolják a jelenlegi zöldből a sárga zónába, és lehet, hogy egy egy régiót pedig egyből a vörösbe. A szerdai nap folyamán rekordszámú, 3663 új fertőzöttet azonosítottak, 61-en pedig életüket vesztették.

A sárga zóna első körben főleg a tömegrendezvények korlátozására és a zárt nyilvános helyeken tartózkodók létszámára fog vonatkozni.

Azonban az egészségügyi tárcavezető miniszter azt nyilatkozta, hogy ez a hullám már az oltatlanok járványa lesz, azok számára pedig akik felvették a vakcinát a megszokott életmód lesz biztosítva.

Azon cégek, melyeknek alkalmazottai be vannak oltva pedig még a legsúlyosabb vörös besorolású területeken is működhetnek majd, a sárga zónában pedig elegendő lesz az első oltás felvétele.

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.