Mintegy hatszáz ember tüntetett vasárnap délután Amszterdam központjában a koronavírus-járvány visszaszorítását célzó kormányzati intézkedések ellen.
A helyi sajtó beszámolója szerint a nem engedélyezett megmozduláson a résztvevők szorosan egymás mellett álltak, sokan nem tettek eleget az orrot és a szájat eltakaró maszk viselésére vonatkozó előírásoknak - írja az MTI.
Mint közölték, többen megdobálták a kiérkező rendőröket, akik feloszlatták az illegális tüntetést.
Harminc embert, köztük a megmozdulás szervezőit előállították. Információk szerint a vasárnap délutáni megmozdulás békésen zajlott a frissen bevezetett kijárási tilalom ellen múlt hétvégén és a hét folyamán tartott tüntetésekhez viszonyítva.
Az este fél kilenctől reggel fél ötig tartó kijárási tilalom szombaton lépett életbe az országban. A rendelkezés hatására még aznap az egész hétvégére és a hét elejére is kiterjedő zavargások törtek ki országszerte.
A rendbontók tüzeket gyújtottak, üzleteket fosztottak ki, illetve kövekkel dobálták a kiérkező rohamrendőröket, akik könnygázt és vízágyút is bevetettek a tömeg feloszlatására.
A hét folyamán közel hétszáz rendzavarót vettek őrizetbe Hollandiában.
Az illetékes holland közegészségügyi hatóság vasárnapi tájékoztatása szerint a hét folyamán átlagosan naponta 4284 ember szervezetében mutatták ki a koronavírus jelenlétét.
Az adat 19 százalékkal alacsonyabb a múlt héten feljegyzett számoknál.
Vasárnap 3714 új fertőzéses esetet jegyeztek fel.
Legtöbben Hollandia három nagyvárosában, Amszterdamban (215), Rotterdamban (118) és Hágában fertőződtek meg.
Kórházban 2219 embert ápolnak a koronavírus-járvánnyal összefüggésben, öt százalékkal kevesebbet, mint múlt héten. Közülük 646-an részesülnek intenzív ellátásban.
Számuk emelkedést mutat. A járvány következtében átlagosan naponta 67 ember halt meg a hét folyamán, 15 százalékkal kevesebben, mint az előző héten.
A járvány kezdete óta Hollandiában 992 050 ember fertőződött meg az új típusú koronavírussal, és 14 108 ember halt meg a szövődményekben.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.