Az új napi koronavírus esetek számának növekedése miatt péntektől lezártak két nagyvárost az észak-kínai Hopej tartományban, ahol az elmúlt hét során több mint háromszáz fertőzöttet azonosítottak.
Hszü Csien-pej, a Peking körül elterülő tartomány kormányzóhelyettese egy pénteki sajtótájékoztatón elmondta: azóta, hogy január 2-án felfedezték az első új esetet, Hopejben péntek reggelig 127 Covid-19-es beteget és 183 tünetmentes vírushordozót regisztráltak - írja az MTI.
Az összes új eset két városban: Sicsiacsuangban, a tartomány 11 millió lakost számláló székhelyén,
valamint a csaknem 8 milliós Hszingtajban bukkant fel, a vírus továbbterjedésének megelőzésére ezért a két várost lezárták, és szombatig a teljes lakosságot vírustesztnek vetik alá.
Az emberek csak indokolt esetben hagyhatják el lakhelyüket, a buszok és vonatok közlekedését felfüggesztették, a tanítás pedig online zajlik. Csütörtök estig Sicsiacsuangban már több mint 4,8 millió emberen végeztek vírustesztet, ezek közül 289 mutatott pozitív eredményt, míg a Hszingtajban ugyaneddig elkészült 1,8 millió teszteredményből 15 lett pozitív.
Hopej tartomány Pekinghez közeli részeiről százezrek járnak át a fővárosba dolgozni,
ám az új esetek felbukkanása miatt a Pekingbe vezető közutakat szigorú ellenőrzés alá vonták, a bejövő autók utasait egyenként ellenőrzik.
A China Daily című kínai pártlap tudósítása szerint az ingázóknak péntek reggel a megszokottnál jóval tovább tartott a munkába jutás a Pekingbe vezető utakon kialakult dugó miatt. Az autósoknak 14 napon belül készült, negatív nukleinsavas vírusteszttel kell bizonyítaniuk, hogy nem fertőzöttek, továbbá lakcím-azonosítót, valamint a pekingi munkahelyük álalt kiadott munkáltatói igazolást kell bemutatniuk ahhoz, hogy beengedjék őket a fővárosba.
Kína szárazföldi részén, ahol a koronavírus-járványt nagyrészt tavaly áprilisra sikerült megfékezni,
a járványügyi intézkedések fókuszában jelenleg az idén február 12-én beköszöntő, mozgó dátumú holdújév áll.
A Kína legfontosabb ünnepének számító holdújévi időszakban jellemzően ugyanis százmilliók kelnek útra, hogy rokonaik körében töltsék az ünnepet. Az egészségügyi hatóságok mindazonáltal arra kérték a lakosságot, hogy kerüljék az utazást és a nagyobb létszámú összejöveteleket az ünnep idején.
Egy ingyenes oltási kampány keretében pedig azt tűzték ki célul, hogy február elejéig 50 millió, a fertőzés veszélyének különösen kitett embert oltanak be országszerte.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.