Koronavírus: Horvátország újabb szigorításokat vezet be

MTI

 / Közélet

Újabb szigorításokat tervez bevezetni a horvát kormány a koronavírus-járvány megfékezése érdekében - jelentette be a csütörtöki kormányülést követően Davor Bozinovic belügyminiszter.

Hirdetés

A tárcavezető kiemelte: hétfőtől a magas fertőzöttségi arányt regisztráló, nem európai uniós országokból, például Nagy-Britanniából és Oroszországból érkezőknek a határátlépésnél az oltási igazolás mellett negatív PCR-tesztet is fel kell mutatniuk - írja az MTI.

Hozzátette: az emelkedő esetszámok miatt négy dalmát megyében szigorítanak a gyülekezési feltételeken is.

A részleteket pénteken ismertetik. A miniszter azonban annyit elmondott: a helyi válságstábokon lesz a felelősség, hogy az olyan rendezvényeket, amelyeket nehezen vagy egyáltalán nem lehet ellenőrizni, engedélyezik-e.

Egy héttel ezelőtt az Európai Betegségmegelőzési és Ellenőrzési Központ (ECDC) kockázatosabb besorolás alá helyezte az egész horvát tengermelléket, amely már csak lépésre áll attól, hogy a piros jelzésű, azaz a súlyosan fertőzött régiók listájára kerüljön. A mostani, csütörtöki jelentés szerint az adriai partvidék továbbra is kockázatos besorolás alatt marad.

Az elmúlt 24 órában 179 új esetet azonosítottak, így a járvány kezdete óta az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma meghaladta a 362 ezret. A Covid-19 betegség szövődményeiben az elmúlt napon egy ember halt meg, ezzel a járvány halálos áldozatainak száma 8245-re emelkedett. Kórházban 124 beteget ápolnak, közülük 14-en vannak lélegeztetőgépen.

A valamivel több mint négymillió lelket számláló Horvátországban eddig 1 604 513-an kaptak védőoltást - a jogosultak 39,5, a felnőtt lakosság 47,6 százaléka -,

közülük 1 401 029-en már a második adagot is.

A szomszédos Szlovéniában csütörtökre 69 új fertőzöttet szűrtek ki, június közepe óta a legtöbbet, ezzel a járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma meghaladta a 258 ezret. A vírus okozta Covid-19 betegség szövődményeiben egy ember halt meg, így a halálos áldozatok száma 4766-ra nőtt. A koronavírusos betegek közül 27-en vannak kórházban, heten közülük intenzív osztályon.

A valamivel több mint kétmillió lakosú Szlovéniában eddig 884 029-en kaptak védőoltást, az oltásra jogosult lakosság 42, a felnőtt lakosság 50 százaléka. Közülük 777 196-an már a második adagon is túl vannak.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.