A denevérről egy közvetítő fajon keresztül terjedhetett át a koronavírus az emberre

MTI

 / Mozaik

Egy közvetítő faj feltehető szerepét hangsúlyozza az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és Kína közös jelentése az új koronavírus (SARS-CoV-2) emberre való átterjedéséről, amelyből az AP hírügynökség előzetesen részleteket tett közzé hétfőn.

Hirdetés

A napokban publikálandó jelentés négy verziót említ a terjedés lehetséges okaként, jóllehet az egyiket – amely szerint a vírus egy laboratóriumból szabadult el – felettébb valószínűtlennek nevezi - írja az MTI.

A kínai hatóságok korábban is határozottan tagadták azt az elméletet,

amely szerint a vírus a Vuhani Virológiai Intézet laboratóriumából juthatott ki.

Legvalószínűbb feltevésként a jelentés azt nevezi meg, hogy a vírus denevérről egy közvetítő fajon keresztül terjedt át az emberre, ezt követi a denevérről emberre történő közvetlen átterjedés, és megemlíti – ám szintén nem tartja valószínűnek – az élelmiszeren át történő fertőzés lehetőségét.

Noha a járvány későbbi szakaszában Peking többször azt közölte, hogy egészségügyi hatóságok vizsgálata szerint több állampolgára importált mélyhűtött élelmiszerekkel kapcsolatba kerülve fertőződött meg, a kutatás szerint nem valószínű, hogy az ilyen fertőzések járvánnyá nőnének.

Az AP leszögezi, hogy jóllehet a tanulmány – amelyhez a hírügynökség egy WHO-tagország Genfben állomásozó, magát megnevezni nem kívánó diplomatáján keresztül jutott hozzá – sok kérdést hagy megválaszolatlanul, ám alaposan kifejti az eddigi kutatási eredményeket.

A tanulmány közzétételét már többször elhalasztották, és emiatt felmerült a kétely a kínai fél őszinteségét illetően, Peter Embarek, a WHO munkatársa azonban pénteken azt mondta, folyik a fordítómunka és az adatellenőrzés, és vélhetően néhány napon belül az anyagot nyilvánosságra hozzák.

Peter Embarek vezette azt a WHO-delegációt, amely januárban ellátogatott a járvány első ismert gócaként elhíresült közép-kínai Vuhanba,

amelynek nagybani piacáról az első fertőzötteket jelentették.

A héten közzéteendő jelentés nagyrészt a Vuhanban végzett vizsgálatokon alapul, egyúttal leszögezi azt is: nem lehet teljes biztonsággal nyilatkozni a vuhani piac szerepéről a járvány kapcsán, sem arról, hogyan került a fertőzés a piacra.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Újabb csapást mért az ukrán haderő az Oroszországban lévő tuapszei olajfinomítóra. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.

Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.