Ukrajnában szombatra tovább mérséklődött valamelyest a koronavírus-fertőzés terjedése, mintegy 12 700, a megelőző napinál több mint másfél ezerrel kevesebb új beteget jegyeztek fel, viszont megint csaknem négyszázan haltak meg, így velük együtt a járvány tavaly tavaszi kezdete óta elhunytak száma meghaladta a 42 ezret.
A hivatalosan közölt adatok szerint az elmúlt napban 12 711 új esettel 2 017 341-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig 392-vel 42 092-ra. A halálos áldozatok száma csütörtökre lépte át a 41 ezret, hétfőre a negyvenezrest, a harmincezret pedig egy hónapja, március 22-én haladta meg. Eddig 1 565 954-en gyógyultak meg, közülük az elmúlt napban csaknem 13 700-an, így az aktív betegek száma több mint 1300-zal, 409 295-re csökkent, adta hírül az MTI.
Kórházba most kevesebb, 3508 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteg került, számuk a megelőző napon 3728, korábban négyezer körüli, illetve afölötti volt.
A legtöbb új beteget, 1268-at a megelőző naphoz hasonlóan megint az ország keleti részében lévő Dnyipropetrovszk megyében jegyezték fel.
Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter szombaton a Facebookon közölte, hogy eddig 522 383-an kapták meg Ukrajnában a koronavírus elleni védőoltás első dózisát, másodikat öten. Előző nap 14 339 embert oltottak be az országban.
Az UNIAN hírügynökség beszámolója szerint most már háromféle oltóanyaggal oltanak: Covishielddel, a kínai Sinovac vállalat által gyártott Coronavackal és a Pfizer/BioNTech Comirnaty néven forgalomba hozott vakcinájával. Eddig valamivel több mint félmillióan kapták meg Ukrajnában az első oltást, még csak öten a másodikat is.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.