A koronavírus-járvány miatt Uljana Szuprun megkérte a taxi sofőrjét, hogy engedje le az egyik ablak üvegét, ám ő a huzattól tartva nem volt hajlandó leengedni azt.
Uljana Szuprun, egykori egészségügyi minisztert és férjét félúton kitették egy taxiból,
mert arra kérték a taxist, hogy kicsit nyissa ki a kocsi ablakát. Így akarták megvédeni magukat a koronavírustól.
Erről december 29-én, kedden írt Facebook-oldalán az egykori miniszter asszony - közli a Korrespondent.net hírportál.
“A SARS-CoV-2 vírust a levegőben lévő cseppek továbbítják.
Valószínűleg ez bekövetkezhet hosszabb ideig tartó érintkezés esetén (több mint 15 perc) és egy kevesebb, mint 1,5 méteren egy fertőzött embertől. Még valószínűbb, hogy ez egy kicsi és rosszul szellőző helyiségben történik. Például taxiban” - írta.
Emiatt Szuprun és férje, arra kérték a járművezetőt, hogy legalább két centiméterrel engedje lejjebb az egyik ablak üvegét.
“De a sofőr azt mondta, hogy a huzat miatt nem teszi meg, fél a huzattól.
Aztán elmondtuk neki, hogy a huzat, a fülledt levegővel ellentétben, nem közvetít veszélyes kórokozókat. Megpróbáltunk egy tanulmányról beszélni, de nem akart hallani minket. Sőt, felajánlotta, hogy félúton szálljunk ki az autóból. A sofőr jobban félt a mitikus huzattól, mint a valódi koronavírustól” - magyarázta Szuprun .
A házaspárnak másik taxit kellett hívnia, ahol a sofőr kérésre nyugodtan kinyitotta az ablakot.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.